isztambuli egyezmény

2018.03.08. 16:09

A férfiakéval egyenlő bérezést ígér a nőknek Karácsony Gergely

Karácsony Gergely miniszterelnökként ratifikálja az isztambuli egyezményt, valamint garantálja a nők és férfiak egyenlő bérezését - hangzott el az MSZP-Párbeszéd kormányfő-jelöltjének csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón.

A politikus úgy fogalmazott: április 8-a lesz az igazi nőnap Magyarországon, mert aznap olyan kormányt választhatnak a szavazók, amelyik hitet tesz a férfiak és a nők egyenlősége mellett.

Azt mondta, ha kormányt alakíthat, hathatós intézkedéseket tesznek a családon belüli erőszak ellen. Fejlesztik a bölcsődei és óvodai ellátást, valamint felemelik a bölcsődei ágazatban dolgozó nők bérét. A családok maguk dönthetnek arról, hogy hány gyermeket vállalnak és a nőknek nem kell majd választaniuk hivatás és család között – jelentette ki Karácsony Gergely.

Gurmai Zita, az MSZP országos elnökségének tagja azt mondta, hogy amíg az ország miniszterelnökét Orbán Viktornak hívják, addig a női esélyegyenlőség ügye nem fog előre haladni.

„Ebben az országban kormánypárti képviselők bántalmazhatnak nőket”, folyamatosan nő a dolgozói szegénység és ezzel a szegénysorba taszított nők száma – jelentette ki a politikus.

Magyarországon ma rossz nőnek, szegénynek és demokratának lenni – fogalmazott a szocialisták nőtagozatának elnöke, kiemelve, hogy ha kormányra kerülnek, akkor alkotmányba foglalják a nők és férfiak egyenlő bérezésének elvét.

Hegyesi Beáta, a Párbeszéd elnökségi tagja a nőket ért inzultusokra hívta fel a figyelmet. Egy általa nem nevesített felmérésre hivatkozva azt mondta, hogy Magyarországon a társadalom fele nem tartja törvényellenesnek a munkahelyi zaklatásokat. Hozzátette, hogy a lakosság ötven százaléka pedig az áldozatokat hibáztatja az őket ért szexuális erőszak miatt.

A politikus közölte, hogy a Párbeszéd programot indít azért, hogy „meginduljon egyfajta társadalmi érzékenyítés”.

Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője az isztambuli egyezmény ratifikálása mellett érvelt. Hangsúlyozta, hogy a magyar nők 23 százaléka él vagy élt olyan párkapcsolatban, amelyben bántalmazták, a nők sérelmére elkövetett nemi erőszakok 70 százalékát pedig jelenlegi vagy volt házas- illetve élettárs követi el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában