Ország-világ

2021.07.04. 12:49

Ferenc pápa bejelentette: szeptember 12-én Budapesten mutatja be a NEK zárómiséjét

Köszönetet mondott budapesti látogatása előkészítéséért Ferenc pápa a vasárnap déli Úrangyala-imádságot követő beszédében, amivel hivatalosan bejelentette, hogy szeptember 12-én délután az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjét koncelebrálja.

Vatikánváros, 2021. május 23. Ferenc pápa elmondja hagyományos pünkösdvasárnapi Mennyek királynõje (Regina Caeli) imáját a vatikáni pápai lakosztálynak a római Szent Péter térre nézõ ablakából 2021. május 23-án. MTI/EPA/ANSA/Giuseppe Lami

Forrás: MTI/EPA/ANSA

Fotó: Giuseppe Lami

Ferenc pápa az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mondott, olasz nyelvű beszédében kiemelte: szívből imádkozik mindazokért, akik látogatását szervezik és előkészítik.

Hozzátette, hogy szeptember 12. és 15. között pásztori látogatást tesz Szlovákiában.

Az eredetileg tavalyra tervezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK), a pandémia miatt az idén szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten. A zárómisét Ferenc pápa mutatja be a Hősök terén.

A pápa beszédét követően Matteo Bruni szentszéki szóvivő közleményt adott ki, amelyben megerősítette, hogy Ferenc pápa a polgári hatóságok és a püspöki konferenciák meghívására Budapestre látogat bemutatni a NEK zárómiséjét, majd Szlovákiába utazik, ahol Bratislava (Pozsony), Presov (Eperjes), Kosice (Kassa) és Sastin (Sasvár) városokba látogat.

Részletes programot a Vatikán később közöl.

Ferenc pápa budapesti látogatásának hivatalos bejelentését tavaly elhalasztották a NEK időpontjának későbbre halasztása miatt. Az egyházfő idén március 8-án, az iraki látogatásából hazatartó repülőúton beszélt arról, hogy Budapestre készül a NEK utolsó napját záró misére.

Erdő Péter: a katolikus közösség örömmel és szeretettel várja Ferenc pápát

A katolikus hívek közössége nagy örömmel és szeretettel várja Ferenc pápát – olvasható Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek üzenetében.

Erdő Péter úgy fogalmazott: imádkozunk azért, hogy a járványhelyzet enyhülésével „a Szentatya látogatása számunkra a remény és az újrakezdés jele legyen”.

A bíboros hozzátette:

nagy jelentősége van annak, hogy Ferenc pápa személyesen vesz részt a záró misén, hiszen az Eucharisztikus Kongresszusokon általában pápai legátus képviseli az egyházfőt.

Így volt ez a legutóbbi kongresszuson, a Fülöp-szigeteki Cebuban is, ahova Ferenc pápa videoüzenetet küldött. Utoljára 21 évvel ezelőtt II. János Pál pápa vett részt a világeseményen, amelyet akkor Rómában rendeztek meg.

Magyarországon 25 éve, 1996-ban volt legutóbb pápalátogatás, II. János Pál pápa akkor Pannonhalmára és Győrbe látogatott el.

Magyarország másodszor ad majd otthont a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak. Az 1938 májusában Budapesten tartott 34. Eucharisztikus Világkongresszus záró miséjén, a Hősök terén félmillió hívő vett részt.

Semjén Zsolt üdvözölte a pápa látogatásának hírét

„Örömmel hallottuk Ferenc pápa bejelentését, hogy elfogadta a Budapestre szóló meghívást, és tisztelettel várjuk őt szeptember 12-én a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséje alkalmából. A Szentatya látogatásának részleteiről az ilyenkor szokott módon folytatódnak az egyeztetések. Várakozással tekintünk a katolikusok nemzetközi találkozója elé és a kormány minden szükséges segítséget biztosít annak sikeres lebonyolításához” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.

Borítókép: Ferenc pápa elmondja hagyományos pünkösdvasárnapi Mennyek királynője (Regina Caeli) imáját a vatikáni pápai lakosztálynak a római Szent Péter térre néző ablakából 2021. május 23-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában