Magyar támogatással

2018.02.14. 16:46

Felújítják II. Rákóczi Ferenc szülőházát Borsiban

A ma Szlovákiában található borsi kastélyban két ütemben zajló munkálatok 1,6 milliárd forintba kerülnek. A számlát a magyar kormány állja. 

Borsi, 2018. február 14. Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára (b) beszél, mellette Diószegi László, a Teleki Alapítvány igazgatója II. Rákóczi Ferenc szülőháza, a ma Szlovákiában található borsi kastély felújításáról tartott sajtótájékoztatón Borsiban 2018. február 14-én. A magyar kormány támogatásából két ütemben, összesen mintegy 1,6 milliárd forintból teljesen megújul az épület.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Balázs Attila

A bejelentést Borsiban tette Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára szerdán.

Mint elmondta, a magyar kormány – elfogadva a Teleki László Alapítvány javaslatát – arról döntött, hogy 800 millió forintot biztosít az építkezés első ütemére, amely még az idén meg is valósulhat.

II. Rákóczi Ferenc mellszobra a Szlovákiában található borsi kastély előtt.
Forrás: MTI Fotó | Fotós: Balázs Attila

Ugyan a részletes tervek kidolgozása még zajlik, de reményeik szerint ebből az összegből a külső homlokzati rekonstrukciót, a tető felújítását, a nyílászárók beépítését tudják elvégezni, valamint szerkezetkész állapotban az épületgépészet kiépítése is megtörténhet – közölte.

Hozzátette: a második ütemben várható az épület teljes belső megújítása, valamint olyan funkciókkal szeretnék ellátni a kastélyt, amelyek a látogathatóság mellett a turisztikai hasznosítást is lehetővé teszik. Példaként említette vendéglátóhely üzemeltetését vagy szálláslehetőség kialakítását.

Emléktábla a belső udvarban
Forrás: MTI Fotó | Fotós: Balázs Attila

Latorcai Csaba emlékeztetett arra, hogy évtizedekkel ezelőtt, valamint a második világháborút megelőző időszakban történtek olyan fejlesztések is az ingatlanon, amelyek nem voltak részei az eredeti kastélynak, de mégis értékesek olyan szempontból, hogy idegenforgalmi hasznosítással elősegíthetik a borsi Rákóczi-kastély önfenntartó működését.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta: elsődleges cél a kulturális, történelmi értékek bemutatása, de mégis biztosítani kell a lehetőséget a nonprofit jellegű üzemeltetésre is. Hozzátette: ezek a gondolatok ösztönözték a Teleki Alapítványt arra, hogy a borsi önkormányzattal közösen hozzanak létre egy nonprofit szervezetet, amely a projekt gazdája lesz, vagyis ők valósítják meg a beruházás mindkét ütemét, amelynek tervezett befejezési határideje 2020.

Újságírói kérdésre válaszolva Latorcai Csaba elmondta: a második ütemre ugyancsak 800 millió forint körüli összeget tervez a magyar kormány, de a részletes tervek után derül ki, ez a támogatás valójában mennyi lesz, szükség esetén akár nőhet is.

Latorcai Csaba államtitkára és Diószegi László az egyik emeleti teremben Borsiban
Forrás: MTI Fotó | Fotós: Balázs Attila

Varga Anna Tünde, Borsi polgármestere a sajtótájékoztató után az MTI-nek elmondta: a II. Rákóczi Ferenc Nonprofit Szervezet alakuló ülését szerdán tartották meg, amelynek elnöke az eseményen szintén részt vevő Diószegi László, a Teleki Alapítvány igazgatója lett.

Hozzátette: úgy tervezik, hogy a későbbi működtetést is a nonprofit szervezet végzi majd. Reményeik szerint a beruházás eredményeként legalább 15 munkahelyet tudnak teremteni Borsiban.

Mint azt már korábban is megírtuk, a támogatást a külhoni magyar területek magyar épített örökségének megóvásával foglalkozó Teleki László Alapítvány kapja meg, ők használják fel és kötik meg a szükséges szerződéseket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában