papíron nem is létezik

2020.01.29. 09:40

Fellépett a gyámügy a baba védelmében

Nyomoznak egy négy és fél hónapos dusnoki baba szülei ellen, akik szerint nincs szükség a gyereknek anyakönyvre, tb- és adókártyára, sőt, egészségügyi ellátásra sem. A szülők egy szektával szimpatizálnak, és nem voltak hajlandók együttműködni az állami hivatalokkal.

Kiskorú veszélyeztetése miatt folytat büntetőeljárást a kalocsai rendőrkapitányság egy dusnoki házaspár ellen – értesült róla a Magyar Nemzet.

Január 22-én Dusnokon, a Bercsényi utcában rendőrök állták el B. István és H. Ágnes autójának útját, majd miután nem voltak hajlandók a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal bajai járási hivatal határozatának eleget téve átadni négy hónapos gyereküket a gyámhivatal embereinek, erőszakkal vették el tőlük. A helyi Kalohírek című hírportál szerint

a Dusnokon élő fiatal pár egy szekta, vagy inkább „földalatti”, azaz nem formális politikai szerveződés, esetleg „paramilitáris csoportosulás” tagjai, több más környékbeli családhoz hasonlóan.

Az értesülést megerősítette, hogy a hatósági fellépés másnapján Géczy Gábor, a MAG (Mintaként Alkalmazott Mozgalom) sokak által szektának tartott szerveződés vezetője a világhálón mozgósította híveit „Keressük Bolvári Bátor Nyilast!” címmel.

Géczy azt írja: „A rendőrök semmilyen papírral nem igazolták magukat, az anyukát lefogták, és letépték róla a gyereket babahordozó kendőstől. Az anyukát előállították Kalocsán »ellenállásért«, a gyermeket ismeretlen helyre szállították.” Majd a hatóságok, a rendőrök és a gyámügyesek számonkérésére buzdította a MAG-osokat. Emellett arra is felszólítja híveit, hogy „javasoljátok a Terror Háza kibővítését egy Gyámügyi Szárnnyal (erőszakos oltatás, erőszakos orvosi beavatkozások stb.)”.

Hétvégén azonban már, némileg visszakozva az állam szervezeteivel szembeni ellenállásra való felhívástól, kompromisszumra szólította fel a szülőket és a hatóságokat. A hirtelen váltáshoz az is hozzájárulhatott, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal extrém szervezetekkel foglalkozó részlegének tagjai értesüléseink szerint vizsgálódni kezdtek a MAG körül, vélhetően azért, mert

a szervezet kétségbe vonja a magyar állam fennhatóságát az állampolgárai felett, és tagjai nem hajlandóak a legelemibb együttműködésre sem az állami szervekkel.

A Magyar Nemzet birtokába került hivatalos iratok mindenesetre arról tanúskodnak, hogy

a szülők törvényen kívülinek gondolják magukat.

Az anya sem a várandósság alatt, sem az otthon szüléskor, sem utána nem teljesítette törvényben előírt feladatait.

Nem járt terhesgondozásra, otthon, titokban szült, a babát nem anyakönyvezték, egyáltalán nincs semmilyen hivatalos irata, így tulajdonképpen jogilag nem is létezik, arról nem is beszélve, hogy a születése, azaz szeptember 20-a óta semmilyen egészségügyi ellátásban nem részesült.

H. Ágnes a baba állami gondozásba vétele után azt mondta az RTL Klubnak: nincs szüksége a babának anyakönyvre vagy más hivatalos iratra, hiszen ők a természetességre törekszenek, ahogy törekedtek a várandósság, a szülés alatt is, és szerinte a babának papírok nélkül kell élnie.

Ugyanakkor

a gyámügy a baba élete védelmében lépett fel.

A Bajai Járási Hivatal november 19-én rendelte el a kisfiú állami nevelésbe vételét, miután

szeptember 20-a óta semmilyen információjuk nincs a baba egészségi állapotáról, akkor látták őt utoljára a kalocsai kórházban.

November 20-án 10 óra körül megpróbálták a babát elhozni, de a gyámhivatal rendőrségnek írt feljelentése szerint 10-15-en jöttek ki házból, akik megakadályozták, hogy elhozzák a gyereket. Ezért kértek rendőri segítséget.

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal közleményében úgy reagált: a kormány minden magyar gyermek jogait megkülönböztetés nélkül biztosítja. „A gyermeknek joga van a lehető legjobb egészségi állapothoz, valamint hogy orvosi ellátásban és gyógyító-nevelésben részesülhessen” – szögezte le a kormányhivatal illetékese.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában