konfliktus

2019.11.09. 09:51

Fellázadt több rendőri egység a hatalom ellen Bolíviában

A kormány egyelőre vár, a védelmi miniszter közölte, hogy nem vetik be a hadsereget a lázadók ellen.

„Nővéreim és fivéreim, demokráciánk veszélyben van egy puccs miatt, amelyet erőszakos csoportok indítottak az alkotmányos rend aláásása érdekében” – írta a vezető a Twitteren. „A nemzetközi közösség előtt elutasítjuk ezt a jogállamiság elleni lépést” – tette hozzá.

Három hete tüntetések és összecsapások vannak a dél-amerikai országban abból kifolyólag, hogy ellenzéki csoportok szerint Evo Morales csalással nyerte meg az október 20-i elnökválasztást, és ezért követelik lemondását.

Cochabamba városban – ahol a héten szintén voltak összecsapások az elnök támogatói és ellenzői között – a készenléti rendőrség épülete előtt egy maszkos rendőr tájékoztatott arról újságírókat, hogy egysége fellázadt. „A nép oldalára állunk, nem a tábornokokéra” – tette hozzá egy szintén álarcos kollégája. Az állami tévé felvételén a rendőri egység több tagja felmászott az épület tetejére, és kitűzte a bolíviai zászlót. Közben az utcán ellenzéki fiatalok biztatták őket, és petárdákkal fesztiválhangulatot teremtettek.

Ezután a hivatalos fővárosban, Sucréban jelentette be egy álarcos rendőr, hogy követik a cochabambai kollégák példáját. Majd a Santa Cruz-i rendőrök is csatlakoztak. Santa Cruz az ellenzék egyik bástyája.

Este sajtótájékoztatót tartott Javier Zavaleta védelmi miniszter, és kizártnak mondta, hogy a hadsereget bevetnék a fellázadt rendőrök ellen. Morales rendkívüli kormányülést hívott össze a rendőrlázadás miatt.

Ezzel egy időben ellenzéki tüntetés volt La Pazban, s ezen az AFP hírügynökség szerint sok rendőr is részt vett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában