Ország-világ

2021.10.06. 10:37

Fekete-Győrt párttársai figyelmeztették, hogy nagyot bukhat a Gyurcsány-show-n

A Momentum egyes köreiben úgy vélik, hogy az egész pártra ráéghet a pártelnök csúfos szereplése a baloldali előválasztáson.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke (a pulpitusnál) beszédet mond a párt választási eredményváró rendezvényén a budapesti Városháza parkban 2018. április 8-án.

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

Fekete-Győr András pártelnöki pozíciója még sosem volt ennyire ingatag, mint most

– tudta meg a Mediaworks Hírcentruma Momentum közeli forrásoktól. Informátoraik megerősítették, hogy Orosz Anna körül (aki fölényesen nyerte a baloldali előválasztást Budapest 2-es számú egyéni választókerületében) valóban kialakulóban van egyfajta erőközpont, akik mást látnának szívesen pártjuk élén. Mint mondták, a személyes hatalmi ambíciókat dédelgetők mellett többen úgy gondolják, hogy gyakorlatilag tűzoltás gyanánt lenne szükség új pártelnökre, hiszen az egész pártra ráéghet Fekete-Győr csalódást keltő szereplése a szivárványkoalíció kormányfőcastingján, ahol a leadott voksoknak mindössze a 3,4 százalékát szerezte meg. A Mediaworks Hírcentruma úgy tudja, hogy

Fekete-Győrnek már az előválasztás során többen jelezték, hogy szerencsésebb lenne, ha még az első forduló eredményének kihirdetése előtt visszalépne, hiszen borítékolni lehetett a rossz szereplését, ám ő hajthatatlan volt.

Emlékezetes, hogy a Momentum-elnök a Partizán idén tavaszi műsorában adott interjúban gyakorlatilag egyetlen kérdésre sem tudott épkézláb választ adni, több alkalommal is kínos helyzetbe hozta magát és a pártját, a nevetség tárgyát képező kijelentéseit pedig hosszú hetekig idézte a magyar sajtó.

A Mediaworks Hírcentrumának forrásai szerint Fekete-Győr még így is jó eséllyel maradhat a Momentum élén, mivel az ehhez szükséges ötvenszázaléknyi plusz egy szavazatot bezsebelheti a héten esedékes bizalmatlansági szavazáson. Utóbbit a pártelnök indítványozta önmaga ellen, miután Orosz Anna egy Facebook-bejegyzésben felvetette, hogy „ki kell majd elemezni, hol lehetett volna még jobban futni a pártnak”.

A témában korábban megjelent sajtóhírekben a Momentum EP-képviselőit, Donáth Annát és Cseh Katalint, valamint Soproni Tamás terézvárosi polgármestert is Orosz Anna szövetségeseiként említették a Fekete-Győr ellen szervezkedők között.

A Mediaworks Hírcentruma arról is értesült, hogy a Momentumban továbbra is Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti győzelmét várják az előválasztáson, ám ha úgy alakul, hogy Dobrev Klára kapja a legnagyobb támogatást, akkor mögé is beállnak. Mindezzel együtt informátoraik arról számoltak be, hogy

megbomlóban van a bizalom a szivárványkoalíció pártjai és a DK között.

Azt viszont sokan derültséggel és némi kárörömmel szemlélik, hogy a Jakab Péter vezette Jobbik gyakorlatilag „bebújt Gyurcsányék hátsó felébe”.

Borítókép: Fekete-Győr András, a Momentum elnöke (a pulpitusnál) beszédet mond a párt választási eredményváró rendezvényén a budapesti Városháza parkban, 2018. április 8-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában