Szíria

2018.09.07. 16:38

Ezrek tiltakoztak Idlíbben a hadsereg várható offenzívája ellen

A tartomány egészéből és a lázadók ellenőrizte szomszédos területekről is érkeztek emberek.

Az emberek a tartomány azonos nevű székhelyén vonultak utcára ellenzéki csoportok zászlaját lobogtatva és olyan táblákat tartva a magasba, amelyen többek között ilyen feliratok voltak olvashatók: Idlíbi polgár vagyok, jogom van méltóságban élni!.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) brit székhelyű aktivistahálózat szerint hozzávetőleg tízezren vettek részt a tüntetésen, amelyre a tartomány egészéből és a lázadók ellenőrizte szomszédos területekről is érkeztek emberek.

Idlíbben hozzávetőleg hárommillióan élnek, sokan közülük a polgárháború dúlta Szíria más részeiből menekültek oda.

A szíriai hadsereg a napokban offenzíva előkészítésébe kezdett az északnyugat-szíriai tartományban, ahol becslések szerint tízezer kormányellenes fegyveres, köztük sok szélsőséges van. Utóbbiakat a Haját Tahrír as-Sám (HTS) szélsőséges iszlamista ernyőszervezet fogja össze. A HTS élén a Dzsabhat Fatah es-Sám dzsihadista csoport áll, amely korábban an-Nuszra Front néven az al-Kaida egykori szíriai ágaként volt ismert.

Pénteken az ellenzéki erőket támogató Törökország, valamint a damaszkuszi kormány oldalán álló Oroszország és Irán elnökei Teheránban kezdtek tanácskozást a szíriai, azon belül is az idlíbi helyzetről. Recep Tayyip Erdogan török elnök tűzszünetet sürgetett a tartományban, ahol a napokban az orosz légierő felújította légitámadásait, Vlagyimir Putyin orosz és Haszán Róháni iráni elnök azonban elutasította a felvetést, azt hangoztatva, hogy ki kell űzni a terorristákat a térségből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában