komplikációk

2019.05.12. 08:21

Évente csaknem 700 amerikai nő hal meg terhességgel kapcsolatos okok miatt

Évente csaknem 700 amerikai nő hal meg terhessége alatt vagy a szülés után egy éven belül, nagy többségükben afroamerikaiak vagy indián őslakosok – állapította meg szerdán ismertetett jelentésében az amerikai betegségmegelőzési és járványügyi hivatal (CDC).

A jelentésben összegzett vizsgálat a 2013 és 2017 közötti időszakra vonatkozik: ez alatt

összesen mintegy 3500 nő halt bele a gyermekáldás miatt fellépő komplikációkba az Egyesült Államokban.

Az okok – a CDC szerint – az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés nehézségeiben és orvosi műhibákban, illetve félrediagnosztizálásokban keresendők.

A haláleseteknek legalább 60 százaléka megelőzhető

- hangsúlyozták a szakemberek. Ugyanakkor rámutattak, hogy az anyai halálozásokban is egyenlőtlenségek vannak az Egyesült Államok különböző népcsoportjai között.

Az afroamerikai és az indián és alaszkai őslakos nők háromszor olyan gyakran halnak meg a terhesség miatti rendellenességekben vagy betegségekben, mint a fehér amerikaiak.

Emily Petersen, a CDC kutatásában részt vevő egyik szakember a The Washington Post című lapnak leszögezte: eddig is ismert volt ez a fajta egyenlőtlenség a feketék és a fehérek között, ám szerinte „ez nem magyaráz meg mindent”.

Petersen elmondta: még mindig kutatják e különbség okait, és az egyik – egyre elfogadottabb – elmélet szerint „a strukturális vagy rendszerszerű rasszizmus egészségre gyakorolt hatása” szintén az okok között lehet.

A kutató úgy vélte, hogy a fajgyűlölet krónikus stresszt idéz elő, ez pedig a szervezet idő előtti öregedéséhez és a terhesség alatt a problémák gyorsabb kialakulásához vezethet.

A szakember ugyanakkor leszögezte: nincs egyszerű megoldás, következésképpen többféle megközelítés szükséges.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában