Járvány

2021.01.20. 09:46

Észak-Korea szigorít a járványellenes intézkedéseken a pártkongresszust követően

Phenjanban a múlt héten fejezte be munkáját a nyolc napon át tartó tanácskozás, amelyen küldöttek ezreit lehetett szájmaszk nélkül látni, köztük Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt.

Az észak-koreai vezetés fokozza a koronavírus-járvány megfékezését célzó intézkedéseit, és szigorítja a határ ellenőrzését is, hogy távol tartsa az új koronavírust az országtól – jelentette az állami média szerdán, nem sokkal a Koreai Munkapárt nyolcadik kongresszusa után.

Phenjanban a múlt héten fejezte be munkáját a nyolc napon át tartó pártkongresszus, amelyen küldöttek ezreit lehetett szájmaszk nélkül látni, köztük Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt.

A párt döntéseit gépiesen jóváhagyó törvényhozás, a Legfelsőbb Népi Gyűlés vasárnapi ülésén a résztvevők a televíziós tudósítások képei szerint szintén maszk nélkül ültek, szorosan egymás mellett.

„Folytatjuk szárazföldi, tengeri és légi határaink ellenőrzésének megszigorítását, valamint a múlt évi vírusellenes munkánk tapasztalataiból leszűrt, ésszerű és hatékony fertőtlenítési eljárások bevezetését” – idézte az észak-koreai állami médiát a Yonhap dél-koreai hírügynökség.

Észak-Korea népe „fenntartja a rendet” a határ menti és parti térségekben, s értesíti az illetékes hatóságokat minden, a szél vagy a hullámok által partra sodort objektumról – hangoztatta az állami média híradása. A tömegközlekedési eszközök és megállók fertőtlenítésére vonatkozó szigorú intézkedések megvalósítása szintén folyamatban van, az egészségügyi intézmények pedig emlékeztetik a pácienseiket a vírusellenes szabályok betartására – tették hozzá.

Észak-Korea saját magát a koronavírustól mentesnek nyilvánította, ugyanakkor az egész országra kiterjedő erőfeszítéseket tett a járvány kirobbanásának megakadályozására, köztük tavaly január óta zárva tartja a határait.

December elején az állami média arról számolt be, hogy Phenjanban a legmagasabb szintű járványkészültséget rendelték el, felfüggesztve az olyan közszolgáltatások működését, mint az éttermek és közfürdők, s korlátozták a fővárosi lakosok mozgását.

Nyilvánvalóan a határok járványveszélyre hivatkozó lezárásának köszönhető, hogy tavaly nagyon visszaesett a Dél-Koreába menekülő észak-koreaiak száma – derült ki a Szöulban szerdán közzétett kormányzati adatokból.

Az országegyesítési minisztérium által rendelkezésre bocsátott adatok szerint tavaly összesen 229 észak-koreai telepedett le Dél-Koreában. Ez a szám sokkal alacsonyabb a 2019-es 1047, illetve a 2018-ban regisztrált 1137 menekülthöz képest.

Friss adatok szerint a Dél-Koreában letelepedő északiak száma a tavalyi év végére összesen 33 752-re emelkedett – közölte a minisztérium.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában