indulhat az oltás

2020.12.09. 22:56

Engedélyezte a kanadai gyógyszerfelügyelet a Pfizer/BioNTech-vakcina forgalmazását

Decemberben 249 ezer adagot, jövő márciusig pedig újabb négymillió adagot fog kapni az ország a vakcinából.

Engedélyezte a Pfizer és a BioNTech vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus-vakcinájának forgalmazását szerdán a kanadai gyógyszerfelügyeleti hatóság.

Az amerikai Pfizer és a német BioNtech november elején bejelentette, hogy oltóanyaguk hatékonysága az addigi klinikai próbák és vizsgálatok eredményei alapján 90 százalék körüli. Nem sokkal később közölték, hogy a végleges hatékonysági mutató ennél is jobb, eléri a 95 százalékot.

A kanadai hivatal tájékoztatása szerint decemberben 249 ezer adagot, jövő márciusig pedig újabb négymillió adagot fog kapni az ország a vakcinából.

Kanada korábban húszmillió adagot rendelt meg az oltóanyagból, és ez – mivel fejenként két oltásra lesz szükség – az első menetben tízmillió embernek, a lakosság csaknem egynegyedének lesz elegendő.

A kormány opciós szerződést kötött 56 millió további adagra a Pfizerrel és a BioNtech-kel, de emellett három másik gyógyszergyártó, köztük az amerikai Moderna is engedélyezési kérelmet nyújtott be saját vakcinájára az országban.

A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság előző héten jelentette be, hogy az Egyesült Királyság a világon elsőként jóváhagyja a Pfizer/BioNTech-vakcinát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában