16 év után

2020.05.05. 18:17

Elutasítottak Romániában a kisebbségek személyi elvű autonómiájáról szóló törvénykezdeményezéseket

Elutasította a román szenátus kedden a kisebbségek személyi elvű autonómiájáról szóló kerettörvénynek, illetve a magyar közösség személyi elvű autonómiastatútumának tervezetét, amelyet 16 évvel ezelőtt terjesztett be a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) több képviselője.

A 2004 júniusában benyújtott tervezeteket a képviselőházban még abban az évben leszavazták, de a végső döntés meghozatalára hivatott szenátusban azóta sem tűzték napirendre.

A keddi szenátusi szavazáson mindkét tervezetet 121-9 arányban vetették el, azokat csak az RMDSZ támogatta.

A törvényjavaslatokat kidolgozó – most már az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöki tisztségét betöltő – Toró T. Tibor az MTI-nek azt mondta: a kormánypárt feltehetően azért fújta le a port a rég elfektetett tervezetekről, hogy Klaus Iohannis államfőnek az Erdélyt fenyegető „magyar veszéllyel” kapcsolatos doktrínáját igazolja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában