végső búcsú

2018.12.07. 06:33

Eltemették a néhai George H.W. Bush elnököt

A róla elnevezett texasi elnöki könyvtárban helyezték örök nyugalomra.

Miután a houstoni episzkopális templomban – ott, ahová a néhai elnök és felesége rendszeresen járt – másfél órás istentiszteleten a családtagok és az egykori barátok részvételével elbúcsúztatták George H.W. Busht, koporsóját különvonaton elszállították a Houstontól északnyugatra fekvő College Station egyetemi kisvárosba. Ott van ugyanis a róla elnevezett elnöki könyvtár, amelynek területén eltemették, az idén tavasszal elhunyt felesége, Barbara és 1953-ban háromévesen elhunyt kislánya, Robin mellé.

A houstoni templomban James Baker, az elhunyt kormányának volt külügyminisztere és Prescott Bush, a néhai elnök legidősebb unokája mondott búcsúbeszédet. Baker – aki a szerdai búcsúztatáson a washingtoni katedrálisban csaknem végig sírt – az Egyesült Államok 41. elnökének „szerénységét, határtalan kedvességét és mások iránti tiszteletét” emelte ki. Prescott Bush személyes emlékeket felidézve nagyapjáról azt hangsúlyozta, hogy „nem teljes egy élet a másokért végzett szolgálat nélkül”.

A szertartás után az elnöki könyvtárig a koporsót a családtagok és a barátok kíséretében vonaton szállították. Ez George H.W. Bush kifejezett kívánsága volt, a középső szerelvényre pedig az amerikai lobogót festették. A szerelvényt az a mozdony húzta, amelyet a néhai elnök tiszteletére 4141-es számmal 13 évvel ezelőtt állítottak forgalomba. A vonat útvonalán ezrek álltak, integettek és zászlókat lengettek, a szerelvény a kisebb településeknél lelassított. Sok épületre táblát tettek: „köszönjük egész életedet és szolgálatodat” – volt olvasható sok helyütt.

Az Egyesült Államok történelmében ez volt a nyolcadik alkalom, hogy egy elnök földi maradványait vonattal szállították végső nyughelyére. Az első 1865-ben az Abraham Lincoln koporsóját szállító gyászvonat volt, a legutóbbi pedig 49 esztendővel ezelőtt Dwight Eisenhower koporsóját vitte szülővárosába, a kansasi Abilene-be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában