Gátat a rettegésnek

2017.09.12. 18:18

A drogháborúval járó öldöklések leállítását kérik a Fülöp-szigeteki elnöktől a helyi püspökök

A drogbűnözők ellen folytatott háborújával járó öldöklések leállítását kérte Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnöktől keddi közleményében a Fülöp-szigeteki katolikus püspöki konferencia.

„Az ország érdekében vessen véget az öldökléseknek!” – írta közleményében Socrates Villegas, a püspöki konferencia elnöke. „A gyermekek és szegények érdekében állítsa le a módszeres gyilkosságokat és a rettegés terjedését. A legyilkolt emberek emlékére hadd lássunk hozzá vérző nemzetünk meggyógyításához” – tette hozzá Socrates.

A püspökök arra kérték híveiket, hogy naponta imádkozzanak és gyújtsanak gyertyát a drogháború, valamint a Marawiban folyó harcok áldozataiért. Socrates a radikális iszlamista Maute fegyveresei és a kormánycsapatok között több mint három hónapja tartó fegyveres konfliktusra utalt ezzel. A püspöki konferencia ezenkívül felszólította az egyházközségek vezetőit, hogy az áldozatok emlékére mindennap este 8 órakor kongassák meg templomaik harangjait.

Azután adták ki e közleményt, hogy az elmúlt időszakban három kiskorú életét vesztette a rendőrség kábítószer-ellenes akciói során. Ezzel kapcsolatban az elnöki szóvivő kijelentette: a Fülöp-szigeteki kormány újragondolja a drogbűnözők ellen folytatott háborúja módszereit.

Duterte egy évvel ezelőtti hivatalba lépése óta hivatalos közlések szerint csaknem 3500 emberrel végeztek és több mint 95 ezer embert vettek őrizetbe országszerte a hatóságok a különböző kábítószer-ellenes akciókban. Emberi jogi csoportok szerint azonban ennél jóval magasabb lehet a „hadjárat” halálos áldozatainak tényleges száma.

A Fülöp-szigeteki elnököt számos bírálat érte drogháborúja miatt, egyrészt a halálos áldozatok nagy száma, másrészt az alapvető emberi jogok megsértése miatt. Duterte válaszul leszögezte: nem készül visszafogni drogellenes kampányát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában