Járvány

2020.05.06. 06:31

Donald Trump változatlanul a gazdaság újraindítása mellett érvel

Az időseknek és a komoly betegségekkel küszködőknek egyelőre még vigyázniuk kell magukra, de a többiek bátran visszatérhetnek a munkába – mondta az elnök.

Donald Trump amerikai elnök változatlanul az ország gazdasági újraindítása mellett érvelt kedden délután az arizonai Phoenixben, ahol a Honeywell egészségügyi arcmaszkokat gyártó üzemét látogatta meg.

Az amerikai elnök, aki először hagyta el Washingtont a járvány kezdete óta – leszámítva a legutóbbi hétvégét, amelyet a szövetségi fővároshoz közeli Camp Davidben töltött -, Phoenixben egy kerekasztal-beszélgetésen hangsúlyozta: „nem lehet az országunk gazdaságát zárva tartani az elkövetkező öt esztendőben”.

Kérdésekre válaszolva elmondta azt is, hogy a járványhelyzetet tekintve egyelőre „nincs minden rendben”, és a gazdasági újranyitás sokakra hatással lesz, sőt lesz, akiket nagyon rosszul érint majd. Utalt arra, hogy néhány orvos szerint a járvány újra fellángolhat, de leszögezte: „ha lesz láng, akkor ezt majd eloltjuk”. Azt is kifejtette, hogy az időseknek és a komoly betegségekkel küszködőknek egyelőre még vigyázniuk kell magukra, de a többiek bátran visszatérhetnek a munkába. A gazdasági újranyitást egyébként a vírus elleni küzdelem „újabb szakaszának” nevezte.

Az arizonai látogatáson az elnök nem viselt arcmaszkot, ellentétben a kíséretében lévő újságírókkal, tanácsadókkal és a titkosszolgálat munkatársaival.

Kayleigh McEnany, a Fehér Ház szóvivője a látogatás közben a Twitteren közölte: az egyes tagállamok gazdasági újranyitásának folyamata fokozatos lesz, és támaszkodik az egészségügyi szakemberek tanácsaira. „Az elnök csakis adatokra épülő, teljesen biztonságos újranyitást szorgalmaz” – emelte ki.

Mike Pence alelnök megerősítette azokat a nem sokkal korábban megjelent sajtóértesüléseket, melyek szerint a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kormányzati intézkedéseket összefogó munkacsoport május 25-én befejezi tevékenységét.

Trump Phoenixben dicsérte a munkacsoport eddigi tevékenységét, és azt mondta, hogy két járványügyi szakembere, Anthony Fauci és Deborah Birx tanácsaira a kormányzat továbbra is igényt tart. Jelezte egyúttal, hogy új munkacsoportot hív életre, amely „a biztonságra és az újranyitásra” összpontosítja majd a figyelmét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában