személyi változások

2018.03.21. 19:40

Csütörtökön kinevezi az új kormányt az államfő

Kedden vált véglegessé az új összetételű kormány névsora.

Az új kabinet névsorát azután változtatta meg jelenlegi, végső változatára Peter Pellegrini kijelölt miniszterelnök kedden, hogy ugyanaznap Andrej Kiska – Szlovákia történetében eddig példátlan módon – megtagadta a kijelölt miniszterelnök által előterjesztett kormánylistán szereplő kabinet kinevezését.

Miután Andrej Kiska csütörtökön kinevezi az új szlovák kormányt, a kabinetnek várhatóan már pénteken bizalmat szavaz a pozsonyi törvényhozás.

Miután közölte, hogy kinevezi az új kormányt, a szlovák elnök azt mondta: „nem százszázalékosan elégedett” annak összetételével, de államfőként nem fogja túllépni azokat a (jogi) kereteket, amelyeket számára az alkotmány biztosít. Kiska ezzel arra utalt, hogy amikor kedden megtagadta az elé terjesztett kabinet kinevezését, nemcsak példa nélküli lépést tett, de az is felmerült, hogy egyáltalán volt-e joga megtagadni a parlamenti többséggel rendelkező koalíció által jelölt kabinet kinevezését.

A kinevezése óta Robert Fico leköszönt kormányfő politikai ellenlábasának számító, s a legerősebb kormánypárt az Irány – Szociáldemokrácia politikájával rendszerint szembehelyezkedő Andrej Kiska döntésének bejelentése után annak a véleményének is hangot adott, hogy a leendő kormánynak nemcsak a parlament bizalmát kell megszereznie, hanem „a nyilvánosságét is”, ami az elnök szerint „nehéz feladat lesz”. Kiska ezzel az újságíró-gyilkosság után több szlovákiai városban elkezdődött tüntetéssorozatra utalt, amelynek következő epizódjára pénteken kerül sor a szervezők szerint.

Kiska egyébként még kedden, a kabinet kinevezését elutasító első döntése után az elnöki palotában fogadta és köszönetet mondott azoknak a „polgári aktivistáknak”, akik megszervezték azokat a megmozdulásokat, amelyeken az elmúlt hetekben a kormány lemondását, majd Robert Fico pártjának a közéletből való távozását és előrehozott választások kiírását követelték.

A leendő új szlovák kormányban a miniszterelnök személyén kívül az előzőhöz képest négy változás lesz. Új vezető lesz a legerősebb kormánypárthoz, az Irány – Szociáldemokráciához tartozó belügyi tárca élén, ahol a posztjáról lemondott Robert Kalinák helyét Tomás Drucker eddigi egészségügyi miniszter veszi át. Ebből adódóan változik az egészségügyi minisztérium vezetőjének személye, aki a tárca eddigi államtitkára, Andrea Kálavská lesz. A posztjáról ugyancsak leköszönt kulturális miniszter, Marek Madaric helyét Lubica Lasáková, az Irány besztercebányai megyei szervezetének elnöke veszi át, a befektetésekért felelős miniszterelnök-helyettes posztjára – amelyet eddig Peter Pellegrini töltött be – pedig Richard Rasi kassai főpolgármester kerül. Új vezetője lesz a – Most-Híd hatáskörébe tartozó – igazságügyi tárcának is, amelynek eddigi vezetője a vegyespárt szlovák tagozatához tartozó Lucia Zitnanská, nem kívánt feladatot vállalni az új kormányban. Az igazságügyi tárcát Gál Gábor, Bugár Béla pártjának eddigi parlamenti frakcióvezetője kapta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában