újra itthon

2019.07.02. 15:11

Csökkent az orvoselvándorlás

Kevesebb a külföldön munkát vállaló orvosok száma, a 2010-ig tapasztalható kedvezőtlen trend mára megfordult.

Forrás: Shutterstock

Kásler Miklós sajtótájékoztatóján elmondta, jelenleg hatezerrel több orvos dolgozik az egészségügyben, mint 2010-ben.

„Elindult az orvosok visszaáramlása, jelenleg még nem nagy számban, de a tendencia kedvező, ugyanakkor az elvándorlás dinamikája jelentősen csökkent”– fogalmazott az emberi erőforrások minisztere.

Kitért arra, hogy ez a javulás számos intézkedésnek köszönhető. Így például

nőtt az orvosegyetemeken a hallgatói létszám, az ösztöndíjprogramoknak köszönhetően többen tudnak a rezidensképzésbe bekapcsolódni, és javultak az orvosok munkakörülményei is.

Kásler Miklós hozzátette: az orvosegyetemeken 30 százalékkal emelkedett a hallgatók száma, 20 százalékkal a külföldieké.

A miniszter hangsúlyozta, hogy

az egészségügyi infrastrukturális fejlesztések mellett kimondottan hangsúlyt fektetnek a szakmai minőség javítására, és arra, hogy a fiatal orvosok bekapcsolódhassanak a nemzetközi tudományos életbe is.

Az egészségügyi bérekről szólva azt mondta, 2010 óta az ágazatra fordított juttatások összege jelentősen nőtt. Emlékeztetett: 2012-ben megkezdett béremelés nyomán összesen 207 ezer forinttal nőtt a szakorvosok és szakgyógyszerészek alapbére. Példaként elmondta, hogy 2019-ben egy négy-öt éve végzett orvos alapilletménye 470 ezer forint körül van, egy nyugdíj előtt álló orvosé pedig 575 ezer forint. A miniszter közölte,

jövőre a közszféra béremelésére 4100 milliárd forintot szán a kormány, ebből az egészségügyi szféra béremelésére 280 milliárddal jut több, mint 2010-ben.

A traumatológiai és érsebészeti ellátásról szólva Kásler Miklós azt mondta, mindkét területen megfelelő a betegek ellátása. Ironikusan úgy fogalmazott, hogy „az utolsó időkben minden hónapban összeomlik a traumatológiai ellátás”, azonban azt hangsúlyozta, hogy egyetlen egy beteg sem maradt ellátatlanul. Kifejtette:

a legsúlyosabb traumatológiai betegek folyamatos ellátását végző három budapesti intézet megfelel a lakosságszám szerinti nemzetközi standardoknak, egy negyedik intézet pedig készenlétben áll. A miniszter egyben cáfolta azokat az ellenzéki kritikákat, miszerint a traumatológiai ellátás az elvárt kapacitás 75 százalékán működne.

Szomorúnak nevezte, hogy hírré vált egy orvos kolléga halála, és ezt úgy aposztrofálták, hogy a haláleset miatt összeomlott a fővárosi érsebészeti ellátás. A miniszter szerint ilyenről nincs szó, szavai szerint az „ellátás egyetlen egy másodpercre sem állt meg”, minden egyes beteget, aki ilyen ellátásra szorul, megfelelően ellátnak.

Kásler Miklós hangoztatta, a különböző szakmapolitikai programok célja, hogy javuljon a magyar emberek egészségi állapota, nőjön az egészségben eltöltött évek száma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában