átszállítás

2018.06.04. 12:30

Csaknem ezer menekültet telepítenek ki Párizsból

A rendőrség hétfőn elkezdett kiüríteni két illegális menekülttábort a francia fővárosban, egy, a múlt hetihez hasonló műveletben.

A hatósági közlemény szerint a főváros északi részében, a Porte de la Chapelle-nél, valamint egy másik helyszínen, Canal Saint Martinnél számolnak fel egy-egy menekülttábort. Az előbbi helyről 450, a másiktól 550 embert szállítanak el. Az akció nagyobb rendbontás nélkül, nyugalomban zajlik.

A múlt héten a hatóságok mintegy ezer migránstól „tisztították” meg a Párizs északkeleti részén fekvő, Millénaire nevű, ugyancsak illegális tábort. A menekülteket főváros környéki táborokba szállították.

Európa 2015 óta néz szembe migránsok áradatával a líbiai és szíriai polgárháborúk következtében. Afrikából a Közel-Keletről, valamint Afganisztánból több mint egymillió ember próbálta meg elérni a kontinenst Törökországon vagy a tengeren át.

Franciaországban a migránsok főképpen az északi Calais-ban „kötöttek ki”, ahol a hatóságok 2016-ban felszámolták a létrejött óriási nyomornegyedet. Mások Párizsban vagy a francia-olasz határ közelében, Franciaország délkeleti részében gyülekeztek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában