Ország-világ

2020.10.06. 06:20

Budapesti szabályozás miatt büntethetnek a fővárosi üzletekben

Tanácsos óvatosnak lenniük a fővárosi kereskedőknek, akárcsak a vásárlóknak, mert a maszkviselés szigorú ellenőrzései során megüthetik a bokájukat. Budapest főjegyzője az országos kötelezettséget előíró szeptemberi kormányrendelet helyett a fővárosban továbbra is az önkormányzat áprilisi maszkrendeletét tartja követendőnek, ami ugyan enyhébb feltételekkel jár, viszont nem mentesítheti az érintetteket. Vitatott helyzetben a boltos büntetést, bezárást is kaphat, mivel aki szabálytalan, azt nem szabad kiszolgálni.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy sajátosan értelmezi a jogszabályok hierachikus rendjét a fővárosi önkormányzat. A szigorított feltételekkel járó maszkviselést az ország minden üzletében szeptember 21-től előíró kormányrendelet betartása helyett Budapesten jelenleg is azon az állásponton vannak, hogy a főváros közigazgatási területén még a májusi újranyitás előtt kihirdetett, önkormányzati jogszabályt kell követni. Ez azonban félrevezető az üzemeltető, illetve árusító vagy szolgáltatást nyújtó vállalkozások és a vásárlók szempontjából, mert a helyi rendelet az elvártaknál enyhébb szabályokat tartalmaz. Például lehetőséget ad arra, hogy a látogató a száj- és az orrnyílást textil- vagy papírmaszkkal, sállal, kendővel, továbbá bármely egyéb, a kilégzéssel távozó cseppek felfogására alkalmas eszközzel takarja el.

Ezzel szemben a szeptember 18-i kormányrendelet egyértelműen rögzíti, hogy milyen védőeszközt használhatnak az üzletben tartózkodók, a kötelezettség alól pedig a hat évnél fiatalabbakon kívül nincs kivétel. Budapesten viszont engedékenyek maradtak a vásárlókkal: kivételként fogalmazzák meg az április 23-án kelt fővárosi hatáskörű rendeletben, hogy az előírást nem kell alkalmazni annak a személynek, akit másoktól a kilégzéssel távozó cseppek felfogására alkalmas eszköz választ el vagy fizikai akadály biztosítja a másoktól való legalább kétméteres távolság megtartását.

Utóbbi különösen félrevezető, érvénytelen kitétellé vált, hiszen míg a távolságtartást a kormány nagyobb erejű rendelete nem tartalmazza az elfogadható védekezés módjaként, addig azt határozottan előírja, hogy ha bárkit maszk nélküli vásárláson érnek, akkor milyen eljárással kell rábírni a jogkövetésre.

A meghatározott menetrendű, sikertelen kísérlet a vásárlónak bírságot hozhat a helyszínen, vagy, még ha jóhiszemű is, megtagadhatják tőle a kiszolgálást, többszöri mulasztás esetén pedig az üzlet ideiglenes bezárása következhet.

A múlt szombaton élesített egységes ellenőrzési rendszer szerint a rendőri vagy kormányhivatali eljárás után immár a kereskedelmi hatóság is számonkérheti a maszkos esetet a vállalkozáson – a figyelmeztetésről, a pénzbüntetésről, illetve a működés felfüggesztéséről utóbb, jegyzőkönyv alapján döntenek.

Egy, a Magyar Nemzethez eljutott levélváltásból kiderül: Budapest főjegyzője szerint a fővárosban változatlanul hatályban tartják az új típusú koronavírus terjedése elleni védekezéshez szükséges egyes intézkedésekről szóló 21/2020. (IV. 23.) önkormányzati rendeletet, annak ellenére, hogy már annál szigorúbb, országosan kötelező előírás van érvényben.

A fővárosi regula továbbá különleges joggal ruházza fel Karácsony Gergelyt. Rögzíti, hogy a maszkos szabályt a fővárosban nem kell alkalmazni azon a naptári héten, amikor a Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai alapján Magyarország területén a SARS-CoV-2-fertőzöttként újonnan azonosított személyek száma a megelőző naptári hét egyetlen napján sem érte el az ötven főt a megelőző 15 nap átlagában. Ezen körülmény fennállásáról a főpolgármester a Fővárosi Közlönyben közleményt tesz közzé – szól az operatív törzsnél is nagyobb kompetenciára utaló felhatalmazás.

Egyelőre nem úgy áll a helyzet, hogy a főpolgármester az elkövetkező hetekben alábecsülhetné a járványügyi helyzet aktuális állapotát, és a közlönyben felmentheti a vásárlókat, boltosokat a védekezéstől.

„A kormányrendelettől szabálytalanul eltérő eljárás alkalmazása a vállalkozások helyzetén kívül az emberek életét, egészségét is veszélyeztetheti” – vélekedett az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Vámos György leszögezte: rendkívül elhibázottnak tartja, hogy a főváros rendelete ellentétes a központi szabállyal. Mint mondta, az önkormányzatnak már a szeptember 21-én hatályba lépett kormányrendelethez kellett volna igazítania a helyi rendeletet, mivel azt az Alaptörvény rögzíti, hogy az érvényben lévő helyi regula más jogszabállyal nem lehet ellentétes. A frissítés azonban nem történt meg.

„A gyakorlatban ez azért problémás, mert óriási zavarokat okozhat a szokásos vásárláskor, mivel a rendőrség a kormányrendelet szerint ellenőriz, míg a fővárosi önkormányzat megelégszik az enyhébb utasításokat tartalmazó saját előírásokkal. Az üzletben ­emiatt nap mint nap szorongatott helyzetbe kerülhet a vevő, aki nem érti majd, miért szólítják fel, végső esetben miért tagadják meg tőle a vásárlás lehetőségét, és a kereskedő is rosszul jár, mert a nem megfelelő maszkviseletért márpedig bizonyosan számon lesz kérve” – fogalmazott a főtitkár. Megjegyezte, hogy szeptemberig mindenütt elegendő volt például sálat alkalmazni, két hete azonban kizárólag orvosi maszk vagy a teljes takarást biztosító textilmaszk az elfogadott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában