Diplomácia

2020.09.25. 09:42

Bocsánatot kért Kim Dzsong Un a dél-koreai néptől

Bocsánatot kért Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a dél-koreai néptől, miután északi katonák a héten agyonlőttek egy dél-koreai tisztségviselőt, aki északi vizekre tévedt – közölte pénteken a szöuli nemzetbiztonsági hivatal vezetője.

Szu Hun újságíróknak azt mondta, Kim Dzsong Un sajnálatosnak nevezte az esetet, amelynek soha nem lett volna szabad megtörténnie, valamint hozzátette, hogy Phenjan a lépést a koronavírus-járvány elleni védekezéssel indokolta. Azt is elmondta, hogy Mun Dzse In dél-koreai elnök és Kim Dzsong Un nemrég több levelet váltott egymással.

Az észak-koreaiak által lefolytatott vizsgálat szerint a két országot elválasztó tengeri határnál járőröző katonái lövéseket adtak le egy arra tévedt dél-koreai hajóra. Hozzátették, hogy ezt követően a dél-koreai védelmi minisztérium állításával ellentétben nem a holttestet, hanem a tengeren hánykolódó felszerelést égették el, a vírus elleni védekezés jegyében. A jelentés leszögezi azt is, hogy a katonák az ilyen esetekben alkalmazandó előírás szerint jártak el.

A dél-koreai halászati minisztérium 47 éves tisztviselője hétfőn délelőtt tűnt el egy megfigyelőhajóról a két Korea tengeri határának közelében. A dél-koreai védelmi tárca részéről azt mondták, a férfira Észak-Korea talált rá a saját területi vizein, brutálisan meggyilkolták, majd a holttestét elégették.

Legutóbb 2008-ban lőttek agyon Észak-Koreában dél-koreai civilt. Akkor az észak-koreai turistaparadicsomnak számító Kumgang-hegyen nyaraló egyik dél-koreai turistát lőttek le, aki lezárt területre tévedt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában