Ország-világ

2020.07.02. 12:35

Benkő Tibor: a honvédség sikeresen helytállt a járvány elleni küzdelemben

A honvédség bebizonyította, hogy képes és kész helytállni egy olyan láthatatlan ellenséggel szembeni küzdelemben is, mint a koronavírus – jelentette ki a honvédelmi miniszter csütörtökön a Magyar Honvédség központi elismerésátadó ünnepségén, Budapesten.

Benkõ Tibor honvédelmi miniszter (k) megtekinti a katonai öltözék osztását a speciális önkéntes tartalékos szolgálatra jelentkezettek kiképzésének megkezdése napján Budapesten, a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tûzszerész és Hadihajós Ezrednél 2020. július 1-jén.

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Benkő Tibor hangsúlyozta, a katonák és a honvédséggel együttműködő társadalmi szervezetek segítették, óvták a lakosságot, nélkülük nem lehetett volna ilyen sikeres a vírus elleni védekezés.

Hozzátette: a katonák olyan új kihívásoknak is megfeleltek, mint a kórházparancsnokság, a létfontosságú vállalatok felügyelete, az intézmények fertőtlenítése vagy a kórházi beléptetőrendszerek fenntartása.

A miniszter kiemelte, a honvédség részvétele a sikeres és eredményes védekezésben annál is inkább fontos, mert a társadalomnak éreznie kell, hogy a katonák a magyar népet szolgálják. Továbbá visszatükrözi azon hitvallásukat, hogy a hazáért vállalt szolgálat mindennél előrébb való.

A honvédségnek továbbra is készenlétben kell állnia, mert a vírus továbbra is jelen van és ma sincs ellenszere – fűzte hozzá a tárcavezető.

Arról is szólt, hogy a Magyar Honvédség is részt vesz a gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtásában. Ennek keretében a tervek szerint háromezer speciális önkéntes tartalékos katonát képeznek ki, munkát és megélhetés biztosítva számukra. Az első 800 jelentkező közül 450 katona már megkezdte a szolgálatát – ismertette.

Ezzel kapcsolatban kitért arra, hogy csupán a jelentkezők alig egyharmada bizonyult alkalmasnak a katonai szolgálatra. Vagyis a honvédelmi nevelés azért is fontos, hogy minél többen felsorakozzanak a haza védelmében.

Végül azt hangsúlyozta, hogy olyan mértékű haderőfejlesztés, mint ami most zajlik, az elmúlt fél évszázadban nem történt a honvédségnél. Ennek célja, hogy egy erős, ütőképes, modern technikával felszerelt, kiválóan kiképzett katonákból álló honvédség lássa el a haza védelmét – mondta Benkő Tibor.

A rendezvényen a március 15-e és a honvédelem napja, május 21-e alkalmából odaítélt elismeréseket, kitüntetéseket adták át, az ünnepségek ugyanis akkor a járványhelyzet miatt elmaradtak.

Borítókép: Benkő Tibor honvédelmi miniszter (k) megtekinti a katonai öltözék osztását a speciális önkéntes tartalékos szolgálatra jelentkezettek kiképzésének megkezdése napján Budapesten, a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tûzszerész és Hadihajós Ezrednél 2020. július 1-jén

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában