Kolostorbezárás készül?

2018.11.24. 22:50

Az ukrajnai ortodox szerzetesek üldözésétől tart az orosz egyház

A kijevi igazságügy-minisztérium ugyanis nem hosszabbította meg a nyugat-ukrajnai pocsajivi barlangkolostor több ingatlanának használati jogát.

„Ez a döntés az ukrajnai ortodox szerzetesek üldözésének a kezdete” – jelentette ki szombaton Nyikolaj Balasov esperes, a moszkvai ortodox egyház külkapcsolatokkal foglalkozó osztályának vezetője.

Könyörtelen politikusok egy hitetlen szervezetbe akarják hajtani a hívőket – jelentette ki Balasov, a kijevi kormánynak arra a szándékára utalva, hogy nemzeti, a moszkvai patriarchátustól független ortodox egyházat hozzon létre, amit a moszkvai patriarchátus ellenez.

Az igazságügy-minisztérium döntése önmagában nem teszi illegálissá a kolostor használatát.

Jelenleg Ukrajnában három ortodox egyház működik: a moszkvai patriarchátus fennhatóságát elismerő ukrán ortodox egyház, az ebből Ukrajna függetlensége után kivált, a kijevi patriarchátus fennhatóságát elismerő ukrán ortodox egyház és az autokefál (autonóm) ortodox egyház.

A konstantinápolyi patriarchátus szinódusa októberben döntött úgy, hogy az ukrajnai ortodox egyház autokefál, azaz nincs alárendelve a moszkvai patriarchátusnak, visszavonva ezzel egy 332 éves szinódusi döntést. Az orosz ortodox egyház ezt követően minden kapcsolatot megszakított az ökumenikus pátriárkával.

A Ternopil megyei pocsajivi barlangkolostor túlélte a szovjet idők templomrombolásait. Egyike az orosz ortodox egyház legszentebb helyeinek, amire a címe – lavra, magyarul barlangkolostor – is utal. Összesen két-két lavra működik Oroszországban, illetve Ukrajnában, a kijevi barlangkolostor a moszkvai patriarchátus fennhatóságát elismerő egyház székhelye.

A pocsajivi kolostort Viktor Janukovics akkori ukrán kormányfő 2003-ban a moszkvai patriarchátus fennhatóságát elismerő egyháznak adományozta, 49 évre biztosítva az épületek ingyenes használatát. A Ternopil megyei rendőrség november 15-én indított eljárását a rendelkezés törvénytelen jellegének gyanújával. Pénteken ukrán illetékesek „törvénytelennek” minősítették a megállapodást.

A Mária elszenderüléséről elnevezett pocsajivi barlangkolostort a kijev-pecserszki barlangkolostor szerzetesei alapították, akik 1240-ben menekültek nyugatra a tatárjárás elől. Írásos emlékek először 1527-ben említik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában