elegük van a "tengeri taxikból"

2018.06.10. 20:15

Az olasz hatóságok nem engednek kikötni egy migránsokat szállító hajót

Újabb illegális bevándorlással kapcsolatos vita tört ki Róma és Málta fővárosa, Valletta között, amikor az olasz hatóságok vasárnap nem engedték az Aquarius mentőhajót kikötni.

Olaszország követelte, hogy a hajó 629 bevándorlóval a fedélzetén induljon Máltára, a szigetállam azonban közölte, hogy nem illetékes az ügyben. Az SOS Mediterranee és az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezetek által működtetett hajó jelenleg a líbiai felségvizeken van.

Málta szerint országuk az ügyben nem illetékes, mivel a mentés az észak-afrikai állam területi vizein történt, és azt az olasz parti őrség koordinálta.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter újfent hangoztatta, hogy

az új olasz kormány véget kíván vetni annak a gyakorlatnak, hogy a civilszervezetek „tengeri taxikként” megkönnyítsék az illegális bevándorlók Európába jutását.

Sajtóértesülések szerint vasárnap azzal a követeléssel fordult a máltai hatóságokhoz, hogy engedjék a hajót befutni Vallettába, amely szerinte a legközelebbi biztonságos kikötő.

Málta pénteken már elutasította egy nem kormányzati szervezet által működtetett hajó kikötését 126 menekülttel és migránssal a fedélzetén. A vallettai vezetés a rossz időjárásra tekintettel mindössze tengeri segítségnyújtást ajánlott fel a Seefuchs nevű hajónak, amelyet végül az olasz parti őrség a szicíliai Pozzallóba kísért.

„A máltaiak nem mondhatnak mindig nemet, ha olyan hajókról van szó, amelyek migránsokat mentenek ki a Földközi-tengeren” – jegyezte meg felháborodottan Salvini pénteken. Mint mondta, Málta közelebb esik Észak-Afrikához, mint Szicília és kötelezettségei vannak.

Az Aquarius vasárnapra virradóra hat különböző mentőegység által kimentett embereket vett fedélzetére. A megmentettek között 123 kísérő nélküli kiskorú, 11 gyermek és hét várandós nő is van. A mentési munkálatokat nagy részben az olasz haditengerészet végezte, és a Római Mentési Koordinációs Központból irányították.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában