Válasz

2020.08.10. 07:01

Az izraeli légierő Hamász célpontra mért csapást a Gázai övezetben

Az izraeli légierő vasárnap este csapást mért a Gázai övezetet irányító radikális iszlamista szervezet, a Hamász egyik célpontjára a terület északi részén, válaszul arra, hogy onnan robbanóanyaggal megrakott léggömböket irányítottak izraeli területek felé.

Az izraeli hadsereg rövid közleménye szerint harci gépeik a Hamász egyik megfigyelő pontját támadták. Egyelőre nem érkeztek jelentések áldozatokról vagy az okozott kár mértékéről.

Korábban szemtanúk arról számoltak be, hogy álarcos palesztinok a Gázai övezetből robbanóanyaggal megrakott léggömbökkel mezőgazdasági területeket gyújtottak fel Izraelben.

Ez megelőzően egy eddig ismeretlen, a Felszabadítás Ígérete elnevezésű csoport vállalta a felelősséget hasonló műveletek végrehajtásáért. Állításuk szerint ezzel torolják meg az izraelieknek a Jordán folyó nyugati partján a nők és palesztin foglyok elleni fellépésüket, valamint a jeruzsálemi al-Aksza mecset, az iszlám harmadik legszentebb helye elleni műveleteiket.

Izrael 1967-ben foglalta el Egyiptomtól a Gázai övezetet, amelynek határait azóta is szigorúan ellenőrzi. Az utolsó nagyobb konfliktus a térséget uraló Hamásszal 2014-ben volt. Az Egyiptom közvetítésével létrejött tűzszüneti megállapodás ellenére az erőszak időnként fellángol Izrael és a Hamász között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában