18 év után

2018.10.29. 11:33

Angela Merkel lemond pártelnöki tisztéről

Sajtóértesülés szerint a Kereszténydemokrata Unió decemberi kongresszusán már nem indul az elnöki tisztségéért, de kormányfő akar maradni.

A döntés közvetlen előzménye a Hessen tartományban vasárnap rendezett törvényhozási (Landtag-) választás, amelyen a CDU ugyan az első helyen végzett és folytathatja a kormányzást eddigi koalíciós partnerével, a Zöldekkel, de 1966 óta a leggyengébb eredményt, 27 százalékot ért el.

A 64 éves Angela Merkel 2000 óta vezeti a CDU-t. Eddig rendre azt hangoztatta, hogy a pártelnöki és a kancellári tisztség elválaszthatatlan egymástól, a két pozíciót ugyanannak a személynek kell betöltenie. A dpa német hírügynökség pártforrásokra hivatkozó jelentése szerint Merkel a hétfői elnökségi ülésen tette egyértelművé, hogy kancellár akar maradni akkor is, ha nem lesz többé a párt elnöke.

A dpa szerint az utódlásról a CDU december elejei hamburgi kongresszusán dönthetnek.

A pártelnöki tisztségre pályázni akar a CDU és bajorországi testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) egykori közös frakcióvezetője, Friedrich Merz – értesült a dpa a politikus környezetéből.

A Reuters hírügynökség Annegret Kramp-Karrenbauert, a CDU főtitkárát említette favoritként Merkel utódaként a párt élén.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában