Cáfolták az állítását

2020.03.26. 21:26

Álhír terjesztése miatt feljelentették Mohács polgármesterét

Csorbai Ferenc a napokban közleményt adott ki arról, hogy a Duna-parti városban is regisztráltak egy koronavírusos megbetegedést. A település vezetője kijelentette: Mohács úgynevezett „coronaria gócponttá” vált. Az országos tisztifőorvos azonban cáfolta az állítást.

A Bama megírta, március 21-én Mohács polgármestere, Csorbai Ferenc közleményt adott ki annak kapcsán, hogy a Duna-parti városban is regisztráltak egy koronavírusos megbetegedést.

A település vezetője kijelentette: Mohács úgynevezett „coronaria gócponttá” vált. Müller Cecília országos tisztifőorvos azonban március 22-ei sajtótájékoztatóján elmondta, nem felel meg a valóságnak az a közlés, hogy Mohácson gócpont alakult ki, hiszen a koronavírusos betegek száma – az ország gyakorlatilag egész területén – egyenletesen oszlik el.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon a Bama érdeklődésére csütörtökön közölték, az esettel összefüggésben feljelentés érkezett a Mohácsi Rendőrkapitányságra, az abban foglaltak vizsgálata folyamatban van.

A nyomozó hatóság a törvényben meghatározott határidőn belül (ami három nap – a szerk.) dönt a nyomozás elrendeléséről, vagy a feljelentés elutasításáról, illetve kiegészítéséről.

Azt a rendőrség nem közölte, nem is közölhette, ki tette a feljelentést. A Mohácsi Újság.hu információja szerint a feljelentést egy budapesti magánszemély tette, aki azzal vált ismertté, hogy számos fel- és bejelentést tett az ország szinte valamennyi pontján.

A nyomozás esetleges elrendelése nem lenne példa nélküli, álhírek terjesztése miatt több eljárás is indult a napokban Magyarországon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában