egy nép nemzetté vált

2020.03.15. 10:37

Áder János: a szabadság és a hűség adja március 15. erejét

Az államfő a koronavírus-járványra utalva arra kért mindenkit, hogy otthonában emlékezzen.

„Most épp szerényebb körülmények között, kicsit több aggodalommal, mint máskor, de bizakodva” – mondta Áder János.

A szabadság és a hűség adja március 15. erejét – jelentette ki Áder János ünnepi beszédében, amelyet a közszolgálati televízió sugárzott vasárnap.

Áder János azt mondta, ha a magyarok 172 éve bízni tudtak egymásban, akkor ma is számíthatunk, támaszkodhatunk egymásra.

A köztársasági elnök kiemelte, március 15-ét a történelmi távlat ellenére is közel érezzük magunkhoz, mert ez a nap a polgári Magyarország születésnapja.

„Ezért is fájó, hogy ma nem tudunk együtt ünnepelni úgy, ahogy megszoktuk, ahogy a szívünknek kedves, ahogy szeretnénk”

- mondta.

A köztársasági elnök ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a közös ünneplés nem először marad el.

„A történelem hozott már jó néhány csöndes ünnepet” – fogalmazott.

Kiemelte, március 15. első évfordulója sem lehetett örömteli, felhőtlen esemény: 1849-ben az országban szabadságharc zajlott az egy évvel korábbi vívmányok megőrzéséért. „Később is volt még jó néhány év, gyarló évtized, amikor nem lehetett ünnepelni” – fűzte hozzá.

A köztársasági elnök szerint azonban ma még sincs olyan nemzedék Magyarországon, amely ne ismerné Petőfit, Kossuthot, Batthyányt, Táncsicsot, a 12 pontot, vagy a Talpra magyart.

Hangsúlyozta, 1848-49 története tele van kiváló emberi teljesítményekkel, amelyek még ennyi idő távlatából is élővé teszik számunkra a múltat.

„Emberekkel, akik nemcsak meghalni tudtak Magyarországért, de élni, dolgozni, küzdeni is érte” – mondta.

Az ő alkotó munkájuk, áldozatuk, hősiességük miatt eleven mind a mai napig 1848-49 emlékezete, ezért könnyű szeretni ezt a napot, mert március 15. történeteiből, emberi arcaiból magunkra ismerhetünk, vágyaik a mi vágyaink, eszményeik a mi eszményeink – fejtette ki Áder János.

A köztársasági elnök aláhúzta, 1848-49 sokkal több volt egy lázas forradalomnál, egy hősies szabadságharcnál: a változás az ország lelkében, a nemzet egészében zajlott.

1848 márciusa a szabadság örömét, az önrendelkezés szépségét, a polgári fejlődést, egy közösség összetartozásának felemelő érzését hozta el – fejtette ki.

„Ünnepeljük meg ma is azt a napot, amelynek megítélésében nincs vita közöttünk!”

- mondta, arra buzdítva, hogy

„ünnepeljük meg, hogy egy nép nemzetté vált”.

„Emlékezzünk mindazokra, akik miatt minden tavaszunk a szabadság, a hűség, a remény ünnepe lehet” – zárta beszédét Áder János.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában