Felelősségre vonás

2018.05.25. 07:16

A sofőrrel együtt öt olasz mérnököt is megvádolt a veronai buszbaleset miatt az olasz hatóság

Vádat emelt hat gyanúsított, köztük a magyar buszvezető ellen a veronai államügyész a tavalyi busztragédia ügyében, az olasz város bíróságán a per október elején kezdődik.

Forrás: afp

A 2017. január 20-án éjfél előtt, az A4-es autósztrádán történt magyar busztragédia ügyében a vádlottak között van az A4-es autósztráda két üzemeltető mérnöke, valamint az autópálya átadás előtti, 1993-as tesztelői közül három mérnök. A vád tömegszerencsétlenség okozása – írja a pénteki Magyar Idők két helyi hírportálra, a TG-re és a Pantheonra hivatkozva.

A katasztrófában a helyszínen tizenheten, többségében 14 és 18 év közötti diákok vesztették életüket, egy súlyos égési sérült a budapesti Honvédkórházban hunyt el.

A Magyar Idők áprilisban számolt be róla, hogy M. Fekete György szakértői véleményben állapította meg: a busztragédia legalább négy olyan hiányosságra vezethető vissza, amelyért az A4-es olasz autósztráda adott szakaszának biztonságikorlát-rendszere okolható. A végzetes hibákra rámutató magyar beadvány idén januárban jutott el a veronai államügyészhez, aki ennek alapján vádlottként azonnal bevonta a vizsgálatba a sztrádakivitelezés és -üzemeltetés további három mérnökét is.

A lap információja szerint a keddi vádemelés is nagyban támaszkodik a magyar szakvéleményre.

Borítókép: A handout photo provided by Italy's institutional agency for fire and rescue service Vigili del Fuoco on January 21, 2017 shows firefighters extinguishing flames in the wreckage of a bus following a crash on the A4 motorway near the Verona East exit, northern Italy.

The coach carrying Hungarian teenagers home from a school trip crashed and burst into flames on the motorway in northern Italy, killing 16 people, firefighters said Saturday. Some 39 injured were taken to hospital following the accident near Verona on Friday night, which occurred when the vehicle smashed into a bridge pillar, according to emergency workers.

Borítókép: A Verónában balesetet szenvedett busz

AFP PHOTO / Vigili del Fuoco

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában