Fox News-kommentár

2019.07.30. 12:21

A magyar családpolitikát méltatta egy neves amerikai tévécsatorna

Tucker Carlson, a hírtelevízió konzervatív kommentátora kijelentette: ennek a politikának minden eleme jó.

A több milliós nézettségű adásban Tucker Carlson csaknem két és fél percen át arról beszélt, hogy a legtöbb fejlett országhoz hasonlóan Magyarország is küzd az alacsony születésszámmal. Míg az Egyesült Államok születési rátája „a nagyon alacsonynak számító” 1,7; Magyarországon ez a mutató 1,5 – ismertette a műsorvezető.

A kommentátor szerint az elmúlt harminc évben Magyarország mintegy fél millió lakossal lett szegényebb, és ha ez így folytatódik, „elfogyhatnak a magyarok”.

Úgy folytatta, az Európai Unió és Washington egyetértenek abban, mit kellene az országnak csinálni:

„Add fel!” – tanácsolják, és „harmadik világbeli népesség importját” javasolják – fogalmazott Tucker Carlson, aki megjegyezte: ez Soros György „megoldása”.

Hangsúlyozta, ezzel szemben, a Soros és Clinton-alapítványok megoldásával ellentétben Orbán Viktornak más a véleménye: a miniszterelnök a családok növekedését segíti.

A fiatal nők (átszámítva) 35 ezer dolláros hitelt kapnak, amelynek visszafizetését három gyermek születése esetén a kormány elengedi. Négy gyermek esetén pedig életük végéig mentesülnek a személyi jövedelemadó fizetése alól – részletezte a műsorvezető, aki beszámolt arról is, hogy Magyarországon a nagyszülők is kaphatnak gyermekgondozási támogatást.

A magyar kormány azt is elősegíti, hogy „az emberek összeházasodjanak és házasok is maradjanak”.

„Az intézkedések a középosztálybeli családokat támogatják leginkább. Azokat, akiknek a legnagyobb kihívást jelenti a munka, a család és a pénzügyek közötti egyensúly fenntartása”

- vélekedett a műsorvezető.

„A magyar politikusok törődnek azzal, hogy elősegítsék a saját népük jólétét” – közölte.

Hozzátette: nem a harmadik világból illegálisan érkezőket segítik, az adófizetők pénzét a kormány a saját polgárai javára fordítja.

Tucker Carlson álláspontja szerint a legkevésbé sem meglepő, hogy „az emberek imádják” mindezt.

„Csak azt nem értem, miért nem próbálkozik valaki ilyesmivel nálunk?” – tette fel a kérdést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában