Járvány

2021.02.20. 12:45

A kormánypártok megvédik a magyar családokat és vállalkozásokat (videó)

A Fidesz-KDNP a koronavírus-járvány miatt kialakult válságban is megvédi a magyar családokat és vállalkozásokat, és július elsejéig meghosszabbította a gazdaság-újraindítási akcióterv részeként bevezetett hitelmoratóriumot – közölte a KDNP frakciószóvivője.

Nacsa Lőrinc videójában hozzátette:

az intézkedés több mint egymillió embernek segít, és 400-450 milliárd forintot hagy a magyar családoknál, vállalkozásoknál.

Ha a baloldalon múlna, keddtől már nem volna hitelmoratórium, mert kijelentették, hogy nem hajlandóak megszavazni a veszélyhelyzet meghosszabbítását – mondta, hozzáfűzve:

a baloldal ezzel veszélybe sodorná a családok megélhetésének biztonságát és a munkahelyeket.

A szóvivő szerint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke és a szocialisták „a devizahitelekkel egyszer már adósságspirálba kergették az embereket, a nehéz időkben magukra hagyták őket, és minden jel arra mutat, most is ezt tennék.”

Ezzel szemben a Fidesz-KDNP támogatja „a kormány világszerte egyedülálló intézkedését”, és kész minden segítséget megadni a kormánynak, hogy a nehéz időben védelmet nyújthasson az embereknek – hangsúlyozta.

Azt mondta: „Gyurcsányék adóemelésekkel és megszorításokkal egyszer már megmutatták, hogyan kezelnék a válságot: ők csak további terheket róttak az emberek vállára”.

A Fidesz-KDNP más utat választott: támogatja a válság miatt nehéz helyzetbe került családokat, vállalkozásokat, és nem hagyja őket magukra

- jelentette ki Nacsa Lőrinc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában