Középiskolás fokon is

2018.07.20. 06:25

A kormány folytatja az oktatási reformokat

Csökkentik a tanulók, a pedagógusok terheit, és megvalósul az intézmények nagyobb szabadsága.

Debrecen, 2017. június 15. Diákok magasba dobják a táskájukat az utolsó tanítási napon a debreceni Hunyadi János Általános Iskolában 2017. június 15-én. A 2016/17-es tanév befejeztével kezdetét veszi a két és fél hónapos nyári szünet, a vakáció több mint 1,2 millió általános iskolás és középiskolás számára. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

„Szeretném, ha részesei lennének annak a párbeszédnek, amellyel jobb, versenyképesebb oktatást tudunk biztosítani” – mondta a Magyar Időknek adott interjúban Bódis József oktatási államtitkár, aki elmondta, hogy a nagyobb intézményi szabadság megvalósítása mellett csökkenteni fogják a diákok és a tanárok terheit.

Bódis József szerint elengedhetetlen a párbeszéd az oktatás minden szereplőjével a változásokról, amelyek ebben a ciklusban következnek.

Az államtitkár a lap pénteki számában megjelent interjúban úgy fogalmazott:

nem az a sikeres diák, aki sokat tanul, hanem az, aki hatékonyan,

a tananyagot pedig elsősorban nem csökkenteni, hanem súlyozni kell, rugalmasan alkalmazhatóvá tenni az adott korcsoport, iskola, osztály és tanulócsoport igényeihez, adottságaihoz.

Mindezek megvalósításához a mai diákok információfeldolgozási szokásaihoz, kommunikációs igényeihez alkalmazkodó, változatos módszertanra van szükség, amely

a tapasztalati, az élményközpontú, a kooperáción alapuló tanulás, a problémamegoldó gondolkodás fejlesztésében,

a tananyag és a valóság közötti szakadék csökkentésében jelöli ki a helyes irányt.

Fotó: Lucélia Ribeiro / Wikimedia

A nyelvoktatás kapcsán Bódis József hangsúlyozta: fő céljuk, hogy az általános és középiskolában zajló nyelvi képzés a módszertani megújulás révén lehetővé tegye a gyakorlati életben és a munkaerőpiacon jól használható, magabiztos idegennyelv-tudás megszerzését.

A nemzeti öntudat fejlesztéséről és a hazafias nevelésről szólva az államtitkár kijelentette: ezek során a tanulók olyan ismereteket sajátítanak el, amelyek a magyarság iránti érzelmeiket alapozzák meg, és amelyek személyiségfejlesztő tudást is jelentenek.

Az államtitkár a fiatalkorúak drogfogyasztása kapcsán elmondta, hogy

az iskoláknak nagyobb hangsúlyt kell helyezniük a teljes körű egészségfejlesztésre,

amely akkor éri el a célját, ha nem egy problémára fókuszál, hanem egy teljes programmal kelti fel az igényt a gyermekekben, fiatalokban az egészséges életmód iránt.

Borítókép: Diákok magasba dobják a táskájukat az utolsó tanítási napon a debreceni Hunyadi János Általános Iskolában 2017. június 15-én.

Forrás: MTI / Czeglédi Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában