Ország-világ

2021.01.13. 06:47

A gyűlöletkeltés a baloldal fő receptje

Kommunista taktikával támadják a teljes jobboldali szavazótábort.

A baloldal folytatja a gyűlöletkeltést: míg korábban csak bizonyos társadalmi csoportokat támadtak – például a Jobbik a nyugdíjasokat –, ma már mindenkit, aki jobboldali szavazó – mondta a Magyar Nemzetnek Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a baloldal egyszerre követ kommunista taktikát és az amerikai receptet.

A baloldal folytatja a gyűlöletkeltést: míg korábban csak bizonyos társadalmi csoportokat támadtak meg, ma már minden jobboldali szavazót. Ez a 2018-as választási eredmények alapján csaknem hárommillió embert jelent – jelentette ki a lapnak Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Mint mondta, a baloldali politikusok ezúttal az amerikai Capitoliumnál történt erőszakos cselekmények kapcsán vonnak párhuzamot a hazai jobboldali szimpatizánsokkal, azt állítva, hogy az erőszak a jobboldalra jellemző.

Ezzel szemben a valóság az, hogy az elmúlt években rendre a baloldal hajtott végre erőszakos cselekményeket,

elég csak arra gondolni, amikor 2014-ben megrohamozták a Fidesz székházát vagy amikor 2018-ban a Parlament előtt randalíroztak, sőt Fekete-Győr András még füstbombát is dobott a rendőrökre.

Ez egy jól bevált kommunista taktika: vádold meg az ellenfeled azzal, amit valójában te követtél el

– tette hozzá az elemző.

A baloldali politikusok kormányon sem nélkülözték az erőszakot: 2010 előtt rendszeresen szétverették a békés tüntetéseket, amelyek során rengetegen megsérültek. Deák Dániel emlékeztetett: 2010 óta ilyen nem történt, a rendőrség mindig szakszerűen és higgadtan kezelte a provokációkat is. Szemmel láthatóan az amerikai recept mintaként szolgál a magyarországi baloldali politikusoknak, ez már a Black Lives Matter nevű szélsőbaloldali mozgalom tavalyi rendbontásait követően egyértelművé vált. Főként a Momentum, de más baloldali pártok is igyekeztek az amerikai faji konfliktusokat hazánkban is megjeleníteni. Az elemző úgy látja,

a 2022-es választási kampányban is a gyűlöletkeltés lesz a baloldal fő receptje,

hiszen így akarják mozgósítani az ellenzéki szavazókat és elterelni a figyelmet a kormányzásképtelenségükről.

Mint ismert, a II. kerület momentumos alpolgármestere, Berg Dániel az Azonnali.hu-n jegyzett véleménycikkében a Capitolium ostromával kapcsolatban azt írta: „2022-ben Orbán Viktortól, a populizmus nagymesterétől sem várhatunk sokkal jobbat.” A Jobbik közösségi oldalán közzétett montázs pedig azt illusztrálta, hogy Orbán Viktor hívei agresszív nyugdíjasok. Utólag kiderült, a párt kínos hibát követett el: a montázson szereplő dühös, idős hölgy, 2016-ban a Kossuth téren a Népszabadság mellett tüntetett. A párt azóta eltávolította a képet.

Antifa-miliőben a Momentum elnöke

Egy interneten elérhető videó tanúsága szerint Fekete-Győr And­rás két éve olyan vörös színű lobogóktól körülvéve hajított füstbombát a rendőrökre, amelyeken fellelhető volt az erőszakos Antifa mozgalom egyik szimbólumára hajazó jelkép. Ez azért fontos, mert a hírek szerint a Capitolium erőszakos ostrománál is jelen volt az Antifa és a BLM (Black Lives Matter – A fekete életek számítanak) egyik provokátora. Amikor a még csak alakulgató szivárványkoalíció igyekezett forradalmat kirobbantani a munka törvénykönyvének módosítása ürügyén, az utcára vitt tömegben a tüntetők között a szélsőbaloldali Antifa mozgalom tagjai, magukat anarchistának kikiáltó demonstrálók, vörös csillagos pulóveres kommunisták is voltak. A demonstrálók között számos külföldi is jelen volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában