Holokauszt-emléknap

2019.01.27. 15:08

A Fidesz szerint sok zsidó ember újra félelemben él Európában

Elfogadhatatlan az antiszemitizmus bátorítása a kontinensen, így hazánkban is – hangsúlyozta a nagyobbik kormánypártnak a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából, vasárnap kiadott közleményében.

Azt írták: egyetlen nemzedék sem felejtheti a holokausztot, amely a 20. században több millió ember, köztük több százezer magyar megsemmisítéséhez vezetett. Úgy fogalmaztak:

„A szabadjára engedett antiszemitizmus terrort, népirtást és totális háborút hozott Európára és a világra.”

A kormánypárt arra hívta fel a figyelmet:

a világ azt hitte, hogy ez nem ismétlődhet meg, most mégis sok zsidó ember újra félelemben él Nyugat-Európában, mert „a tömeges bevándorlással együtt az antiszemitizmust is rászabadították a kontinensre”.

A Fidesz szerint történelmi bűnt követnek el, akik antiszemita bevándorlók tömegeit engedik Európába, és azok a magyar ellenzéki pártok is, amelyek a hatalom reményében képesek „összeborulni” az antiszemita, szélsőséges politikai erőkkel.

Az auschwitzi haláltábor 1945. január 27-én szabadult fel, ennek emlékére az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza „az emlékezés és a tanítás kötelességét”, hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában