segítené a beáramlásukat

2020.05.21. 07:44

A belügyi biztos szerint az EU szegényebb lenne migránsok nélkül (videó)

„A migráció normális, a menekültek generációk óta velünk élnek” – fogalmazott Ylva Johansson, az EU belügyi biztosa és a svéd kommunistapárt egykori tagja, aki szerint az unió szegényebb lenne bevándorlók nélkül. Szerinte erről csak a szélsőségesek mondanak mást.

A V4NA Hírügynökség arról ír, hogy Ylva Johanssont, az Európai Bizottság belügyi biztosát – aki pályáját Svédországban a kommunista párt tagjaként kezdte a 80-as évek végén, és a svéd politikából lett az uniós élet egyik meghatározó alakja – a Friends of Europenak adott interjújában arról kérdezték, hogy hogyan értékelné a negatív hangokat a migrációról, tekintettel arra, hogy ezen bevándorlók „elengedhetetlenek a túlélésünkhöz”.

Johansson azzal nyitotta válaszát, hogy közölte „mindig vannak jobboldali extrémisták és rasszisták és xenofób erők, akik abnormálisként akarják beállítani a migránsokat”, majd hozzátette, hogy ez ugyanakkor egyáltalán nem abnormális, „rengeteg migráns vagy migrációs hátterű emberünk van és ők hozzánk tartoznak”.

Kifejtette, hogy több mint 1-1,5 millió bevándorló érkezik Európába egy évben, és szerinte „nélkülük sokkal szegényebb lenne a térség”.

Johansson azt is elmondta, hogy

az EU egy olyan migrációs paktumon dolgozik, ami új keretbe foglalná a menedékjogot.

Hozzátette: azon kell dolgoznunk, hogy erősítsük a migránsok beáramlását a társadalomba és hogy ezt legális módokon tehessék. Rámutatott, hogy számít az NGO-k segítségére is, hogy könnyítsék a migránsok beérkezését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában