Ország-világ

2021.02.22. 06:06

A baloldal számos erős embere eshet ki a rostán 2022-ig

Egymást ütheti ki a baloldal több erős embere az idén esedékes előválasztáson, amelyen a Gyurcsány-koalíció a 2022-ben indítandó jelöltjeit választja ki. Míg a DK az egyéni választókerületek legalább egyharmadát követeli, a parlamenten kívüli Momentum is intenzív kampányra készül elsősorban Budapesten és Pest megyében, ahol saját pártkádereik mellé több ismert független képviselőt is leigazoltak.

Budapest, 2018. április 23. Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke (k), Ungár Péter (b) és Hadházy Ákos, az LMP megválasztott országgyûlési képviselõi érkeznek a sajtótájékoztatóra, miután pártjuk kezdeményezésére tárgyalóasztalhoz ültek a Jobbik, az MSZP, az LMP, a DK és a Párbeszéd politikusai 2018. április 23-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Bár akár őszre is tolódhat a baloldali előválasztás lebonyolítása, számos választókörzetben már több erős jelölt is bejelentkezett, ami látványosabb konfliktusok kitörését vetíti előre a szivárványkoalíción belül. Főként, mivel

Gyurcsány Ferenc bejelentése szerint mind a 106 választókerületben lesz előválasztás, vagyis azokban a körzetekben is, ahol baloldali politikus győzött 2018-ban.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy a legtöbb baloldali jelölt az MSZP-ből került ki a legutóbbi választáson, a DK most egyértelművé tette, hogy a következő voksoláson az egyéni választókerületek legalább egyharmadára tart igényt, s a jelenleg még parlamenten kívüli Momentum is intenzíven készül a megméretésre Budapest mellett több vidéki körzetben is.

Bírálták, majd felkarolták Hadházyt

Eddig komolyabb baloldali egymásnak feszülés csak Zuglóban történt, ahol a Momentum Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt indítja az előválasztáson a parlamenti mandátum jelenlegi birtokosa, az MSZP-s Tóth Csaba ellenében.

Hadházy alkalmatlan jelöltnek nevezte a szocialisták helyi erős emberét, aki szerinte nem tett eleget az ellenzéki honatyaként rajta számon kérhető elvárásoknak, Tóth pedig a politikai kalandorságot hányta az egykori LMP-társelnök szemére, aki „úgy váltogatja a pártját, mint más az alsóneműjét”. Hadházy Ákos momentumos indításáról a Magyar Nemzet MSZP-s forrásai sem titkolták, hogy azt barátságtalan lépésnek tartják. Azért is furcsállták a Momentum húzását, mert

az antiszemita megnyilvánulásairól elhíresült Bíró László ügyében Hadházy Ákos valamennyi baloldali párt vezetőjét, így Fekete-Győr Andrást is hazugsággal vádolta, míg a pártvezetők, köztük a Momentum-elnök is ugyanezt állította Hadházyról.

Budapest több választókerületében is hasonlóan kiélezett párharc várható. A II. kerületet és Óbudát is érintő 4-es számú egyéni választókerületben a DK az egyik viszonylag frissen leigazolt erős emberét, Kálmán Olgát indíthatja, akivel szemben a Karácsony-párt a szélesebb körben ismert frakcióvezető-helyettesét, Tordai Bencét jelöli. Momentumhoz közeli források megerősítették, hogy a liberális párt a válogatóra az USA-ban született és rejtélyes külföldi kapcsolatokkal rendelkező Berg Dánielt nevezi be, aki jelenleg alpolgármesteri tisztséget tölt be a II. kerületben.

Gyurcsányék rehabilitálnák Gréczyt

A lap úgy értesült, hogy

a DK megpróbálja rehabilitálni Gréczy Zsoltot, aki azért volt kénytelen lemondani a parlamenti mandátumáról 2019 végén, mert szexuális zaklatási ügye kapcsán rendkívül ízléstelen felvételek kerültek nyilvánosságra róla.

Értesüléseik szerint a Gyurcsány-párt egykori szóvivője a VIII. kerületben indul az előválasztáson, ahol Pikó András, a momentumos hátterű polgármester Csordás Anettet jelöli egy helyi civil szervezettel közösen.

A 9-es számú választókerületben – ahol az egyéni mandátum jelenlegi birtokosa az MSZP-s Burány Sándor – a Momentum Paróczai Anikót indítja, akit tavaly nyáron azért rabosítottak, mert átláthatósági biztosként a kispesti vagyonkezelő vezetője, Kránitz Krisztián spanyol nyaralójáról fedett fel adatokat.

Szoros megmérettetésre számíthat Csárdi Antal, az LMP egyetlen, egyéni választókerületben megválasztott képviselője is. Ellene Gelencsér Ferenc indul momentumos színekben a Budavár és a belváros egy részét is magában foglaló körzetben. A 24.hu információi szerint az MSZP részéről Bárándy Gergely neve is felmerült, erről még nem érkezett hivatalos tájékoztatás.

Izgalmasnak tűnik a 2-es számú fővárosi választókerület is, mivel az újbudai központú körzetben nehézsúlyú DK-s jelölttel mérkőzhet meg a Momentum egyik legismertebb arca. Orosz Anna, a Momentum régi-új elnökségi tagja és XI. kerületi alpolgármestere ellen ugyanis a Gyurcsány-párti főpolgármester-helyettes, Gy. Németh Erzsébet lép szorítóba. A Hvg.hu szerint mellettük befuthat még a párbeszédes Barabás Richárd, valamint az MSZP-s Hintsch György is.

Ungár Czeglédyvel csaphat össze

Vidéken Szombathelyen lehet az egyik legkiélezettebb párharc, ugyanis ott az LMP támogatásával az egyik leggazdagabb politikus, Ungár Péter indul, aki ráadásul több éve építi magát a dunántúli megyeszékhelyen, s egyebek mellett helyi sajtót is tulajdonol. A DK részéről felmerült, hogy a szintén erős helyi beágyazottságú – hatmilliárd forintos csalással vádolt – Czeglédy Csabát nevezik,

a Mindenki Magyarországért Mozgalom pedig az exjobbikos Bana Tibort indíthatja.

A Budakeszit és Budaörsöt magában foglaló Pest megyei egyéni választókerületben szintén két erős jelölt csap össze, a Momentum támogatásával induló Szél Bernadett, valamint a DK-s színekben nevezett Bősz Anett személyében.

Érdekes helyzet alakulhat ki Veszprémben is, amennyiben nem Mesterházy Attilát nevezi az MSZP. Ha a szocialisták Kész Zoltán mögé állnak be, akkor Varga-Damm Andrea független parlamenti képviselő – aki bár nem vesz részt az előválasztáson – megméretné magát a 2022-es voksoláson, mivel alkalmatlannak tartja a körzet parlamenti mandátumának korábbi birtokosát, aki egyébként 2014-ben több baloldali párt támogatását is élvezte.

Borítókép: Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke (k), Ungár Péter (b) és Hadházy Ákos, az LMP megválasztott országgyűlési képviselői érkeznek a sajtótájékoztatóra, miután pártjuk kezdeményezésére tárgyalóasztalhoz ültek a Jobbik, az MSZP, az LMP, a DK és a Párbeszéd politikusai 2018. április 23-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában