Ritka a végzetes kétségbeesés

2018.12.16. 07:46

35 százalékkal csökkent az öngyilkosságok száma 2010 óta

Rétvári Bence hangsúlyozta, hogy a csökkenés hátterében egyrészről az egészségügyi rendszer fejlődése áll, amely könnyebben felismeri és hatékonyabban kezeli a veszélyeztetetteket, másrészről a gazdaság élénkülésével a kilátástalanság is csökken.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára vasárnapi közleményében kiemelte: míg 2010-ben 2492-en haltak meg öngyilkosság következtében, addig 2017-ben ez a szám 1634-re mérséklődött. A legnagyobb arányú, 70 százalékos csökkenés a 40-49 éves korosztály körében történt, ami nemzetközileg is kiemelkedőnek számít – tette hozzá.

Az Emmi államtitkára kitért arra is, hogy az elmúlt 50 év alatt eddig egyszer sem fordult elő ilyen mértékű javulás Magyarországon. Ez is jól mutatja, hogy a csökkenés nem egy eseti javulás, hanem a magyarországi, 2010 óta bevezetett többirányú tudatos beavatkozásoknak köszönhető, hiszen

a csökkenés üteme jóval meghaladja mind az OECD-átlag, mind pedig a V4-átlag csökkenésének ütemét

- fejtette ki.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára napirend előtti felszólalásra válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. november 5-én.
MTI/Koszticsák Szilárd

Rétvári Bence szerint az, hogy Magyarországon gyorsabban sikerül visszaszorítani az öngyilkosságot, mint Európa többi országában, annak is köszönhető, hogy jól működnek a depresszió koraibb és hatékonyabb kezelése érdekében hozott kormányzati intézkedések. Az egészségügyi többletforrások és a Nemzeti Mentális Egészségügyi Program is segíti, hogy az egészségügyi dolgozók minél hamarabb, a depresszió korai szakaszában ismerjék fel a betegséget – sorolta, hozzátéve,

nemcsak a felismerésben, hanem a kezelésben is egyre jobban áll az ország: a 100 ezer lakosra jutó pszichiátriai kórházi ágyak száma 89,51, ami jelentősen meghaladja az EU 71,22-es átlagát.

Magyarországon lakosságarányosan 25 százalékkal több pszichiátriai kórházi ágy áll rendelkezésre, mint az EU-ban.

Az államtitkári tájékoztatás alapján a 2010 óta tartó gazdasági fellendülés, a növekvő foglalkoztatottság és az emelkedő bérek, a családok javuló anyagi helyzete miatt a magyar embereknek egyre inkább jó kilátásaik vannak a jövőjükkel kapcsolatban, melyek mind az öngyilkosságok számának csökkenése irányában hatnak. Ezt mutatja az is, hogy az Eurostat felmérései szerint 2010-hez képest minden háztartástípusban jelentősen csökkent a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitetettek aránya – mutatott rá Rétvári Bence, megjegyezve, a nagyobb anyagi és társadalmi biztonság is segít megelőzni az öngyilkosságokhoz vezető helyzeteket.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában