Honvédelem

2024.09.14. 20:05

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: népszerű a szerződéses és tartalékos katonai szolgálat

Az ország keleti határától a nyugatiig indult katonai alapfelkészítés, egyre népszerűbb a szerződéses és tartalékos katonai szolgálat - írta a honvédelmi miniszter az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.

MW

Forrás: MTI

Fotó: Kocsis Zoltán

Szalay-Bobrovniczky Kristóf tájékoztatása szerint „közel kétszáz szerződéses és tartalékos újonc vonult be a héten három helyszínre, Hajdúhadházára, Nagykanizsára és Székesfehérvárra, hogy megkezdje a katonai kiképzést".

Hozzátette:

 „hazánk keleti határától a nyugatiig, három városban is indult katonai alapfelkészítés, ami jól mutatja, hogy népszerű a szerződéses és tartalékos katonai szolgálat".

A miniszter felidézte, hogy „Szeretem, megvédem!" mottóval a Magyar Honvédség június 17-én hirdette meg a területvédelmi tartalékos toborzó kampányát, amelynek hatására az utóbbi három hónap alatt a jelentkezők létszáma korábban nem tapasztalt mértékben emelkedett. 

Már több ezren jelezték csatlakozási szándékukat a haderőhöz, szeptember elején pedig meghaladta az ezer főt az újonnan szerződő tartalékos katonák száma

 - fűzte hozzá.

A tartalékos szolgálat mellett a kampány hatására folyamatosan vonulnak be a honvédséghez szerződéses katonának, sőt a tartalékosok közül több százan igazoltak át a hivatásosok közé is - olvasható a Honvédelmi Minisztérium által eljuttatott közleményben. „Egy támogató közösségben, ahol folyamatos a fejlődésük, a tartalékosok közül többen döntöttek a még nagyobb elköteleződés mellett, és a hazát szerződéses katonaként szolgálják tovább" - fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Függetlenül attól, hogy tartalékos vagy szerződéses katonai szolgálatra készül-e a jelentkező, „első lépésként el kell végeznie a Katonai Alapfelkészítési Programot"

 - írta a miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf ismertetése szerint ennek felépítése és időtartama szolgálati formánként ugyan változó, de az közös, hogy minden újoncnak részt kell vennie az öthetes alapkiképzésen, amelyen elsajátítja az alakiságot, a terepen való tájékozódást, a lövészet és a harcászat alapjait, valamint a szükséges egészségügyi és elsősegélynyújtási ismereteket, illetve felkészül az eskütételre.

Az alapfelkészítés után a katonák megkezdik a tényleges katonai szolgálatot az ország különböző pontjain: a szerződésesek a műveleti alakulatokhoz, míg a területvédelmi szolgálatot választók tartalékos státuszban a területvédelmi ezredek kötelékébe kerülnek.

A korszerű fegyverekkel felszerelt hivatásos katonák a bázisokon állomásoznak az ország különböző pontjain, míg a hét tartalékos ezred „kapillárisszerűen" behálózza az országot. A könnyűfegyverzettel felszerelt területvédelmi tartalékosok kiegészítik és segítik a hivatásos alakulatokat feladataik elvégzésében - zárta közleményét a honvédelmi miniszter.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában