Egészségügyi fenyegetés

2024.09.27. 10:31

A nemzetközi együttműködés az antimikrobiális rezisztencia leküzdésében is kulcsfontosságú

A nemzetközi együttműködés az antimikrobiális rezisztencia leküzdése terén is kulcsfontosságú, az erre irányuló erőfeszítések mellett Magyarország is elkötelezett – hangsúlyozta a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban.

MW

Forrás: Szijjártó Péter Facebook-oldala

A tárcavezető az ENSZ-közgyűlés antimikrobiális rezisztenciával (AMR) foglalkozó ülésén először is arról számolt be, hogy Magyarország elkötelezett az AMR leküzdését célzó küzdelem sikerre vitele mellett.

Üdvözölte, hogy az ügy végre magas szinten is napirenden van, és arra is emlékeztetett, hogy mennyire védtelennek bizonyult a világ néhány évvel ezelőtt a koronavírus-pandémiával szemben.

Jól tudjuk mindannyian, hogy az ilyen típusú világjárványok nem ismernek határokat és nem ismernek politikai hovatartozásokat. Az ellenük folytatott küzdelem így csakis teljes körű globális együttműködés mellett lehet sikeres

– szögezte le.

Magyarországnak az az álláspontja, hogy mindenki számára biztosítani kell a hozzáférést a biztonságos, megfizethető és hatékony antimikrobiális gyógyszerekhez, vakcinákhoz és diagnosztikához

– mondta.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a nemzetközi együttműködés kulcsfontosságú ezen a téren is, illetve tudatta, hogy hazánk az Európai Unió soros elnökeként mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a közösség jelentősen hozzájáruljon ezen globális erőfeszítésekhez.

Fontosnak nevezte, hogy 

az állattenyésztés során prioritás legyen az AMR-gyógyszerek felelősségteljes használata. És kifejtette, hogy a magyar kormány szigorú, átfogó intézkedéseket hozott ennek céljából.

A miniszter végül arra is kitért, hogy körültekintően kell eljárni a szennyvízkezelés során is, mivel ezzel sikeresen csökkenthető a rezisztens kórokozók terjedése.

Magyarországon a szennyvíz 90 százalékát tisztítjuk, amire szerintem büszkék lehetünk. Ez azt jelenti, hogy a hazánkba beáramló folyók tisztább állapotban hagyják el az országot, mint ahogyan bejönnek

– mutatott rá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában