Csipogóbomba

2024.09.18. 11:26

Megszólalt a rejtélyes magyar cég tulajdonosa

A bombákká átalakított csipogókat új fegyverként vetették be Libanonban, ahol több mint kétezren megsérültek, kilencen pedig meghaltak.

MW

Libanonban többen meghaltak a személyhívók robbanásában

Forrás: Anadolu via AFP

Fotó: Houssam Shbaro

A magyar cég mindent tagad

Megszólalt a rejtélyes magyar cég tulajdonosa. Bársony-Arcidiacono Cristiana Rosaria az amerikai NBC hívására reagált, és meglepő dolgokat állított.

Azt elismerte, hogy a cége együttműködik a Gold Apollóval. 

Csakhogy határozottan cáfolta, hogy közük lenne a csipogók legyártásához, mint ahogyan azt a Gold Apollo sulykolja.

 „Nem én készítem a csipogókat. Én csak a közvetítő vagyok. Azt hiszem, félreértették a dolgot” – állította.

Vagyis a felrobbantott csipogók legyártásával hírbe hozott magyar cég nem ismeri el, hogy köze lenne a gyártáshoz. Azt az információt adta, hogy a BAC szimplán közvetítőként vett részt a Hezbollahnak leszállított csipogók ügyletében. Ezt tehát szögesen ellentmond a Gold Apollo közleményének, ugyanakkor az is igaz, hogy Bársony-Arcidiacono Cristiana Rosaria nem tárta fel pontosan a BAC szerepét, éppen ezért továbbra sincs tisztázva a magyar cég érintettsége.

Korábban írtuk:

Nemzetközi sajtóhírek szerint egy magyar cégnek is köze lehet a Libanonban és Szíriában elkövetett merényletnél használt eszközök gyártásához – írja a Világgazdaság. Az akció során fegyveresek zsebében robbantak fel a csipogók. 

Ahogy a Világgazdaság is beszámolt róla, új fegyvert vetettek be Libanonban, mégpedig a csipogókat, amelyeket gyilkos bombákká alakítottak. Az egyidejű akcióban több mint kétezren megsérültek, kilencen pedig, köztük egy nyolcéves kislány, meghaltak. A Hezbollah képviselője szerint a támadásért Izrael a felelős.

A libanoni hatóságok úgy tudják, hogy a robbanások főként olyan területeken történtek, ahol a Hezbollah milíciának erős a jelenléte, különösen Bejrút egyik déli külvárosában és a kelet-libanoni Beqaa régióban, valamint a szíriai Damaszkuszban.

Nem sokkal később a nemzetközi sajtóban megjelent, hogy ezeket a készülékeket Budapesten gyártották.

A tajvani Gold Apollo licenctulajdonos cég szerdán közölte, hogy átengedték az AR-924 személyhívók gyártási jogát, azokat a budapesti BAC Consulting Kft. gyártotta. Mint írták, az együttműködési megállapodásuk értelmében

a termékek tervezése és gyártása kizárólag a BAC felelőssége.

A magyar cég már három éve partnere a tajvaninak.

Szakértők szerint a csipogókba robbanóanyagot helyeztek el azok végfelhasználóknak történő eladása előtt, azaz valahol az ellátási láncban alakították át a személyi hívókat.

Az AR-924-es csipogó újratölthető lítiumelemet tartalmaz, egy feltöltéssel akár 85 napig is működhet – derítette ki az AP a Gold Apollo honlapjáról, ám a leírást a szabotázstámadás után levették az oldalról.

BAC: a magyar cég, amely legyárthatta a gyilkos csipogókat

A BAC Consulting Kft. (BAC) egy alig két éve, 2022 májusában alapított vállalkozás. Az Opten céginformációs rendszer szerint a főtevékenysége üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás, vagyis nincs nyoma annak, hogy gyártási kapacitással rendelkezne. Ettől függetlenül az nem zárható ki, hogy ha nem is maga gyártotta a csipogókat, bérgyártásba kiszervezhette – írja cikkében a Világgazdaság.

A Budapest 14. kerületében bejegyzett társaság egyéb tevékenységei között találni könyv- és napilapkiadást is, ahogy például cukorgyártást is. De számítógépes programozást és egyéb információtechnológiai szolgáltatást is feltüntettek, ez már azért közelíthet a csipogók területéhez.

A BAC jegyzett tőkéje 7840 euró, nem jelentős. Cégjegyzésre egyedül Bársony-Arcidiacono Cristiana Rosaria jogosult ügyvezetőként. Az 1975-ös születésű hölgy egy újpesti lakcímet adott meg. Ő a BAC 100 százalékos tulajdonosa. A vállalkozás 2022-ben 257 millió forint nettó árbevételt ért el, ugyanez 2023-ban 210 millió forintra olvadt. Az adózott eredménye viszont 6 millióról 18 millió forintra ugrott. Ezt a pénzt azonban nem vették ki osztalékként, hanem teljes egészében az eredménytartalékba helyezték.

Bársony-Arcidiacono Cristiana Rosaria nem érintett más cégben, a BAC az egyetlen vállalkozása. A lap szerette volna megkérdezni tőle, hogyan reagál a körülöttük kipattant nemzetközi botrányra, azonban a cikk megjelenéséig nem reagált. 

A BAC lényegében pillanatok alatt felszívódott. A honlapja először elérhetetlenné vált, majd a következő üzenetet helyezték ki rá: „Karbantartás miatt nem működik, kérjük, nézzen vissza később.”

A teljes cikket a Világgazdaság oldalán olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában