Trófeák és dominancia

2023.07.09. 07:55

A Gyurcsány-párt a baloldal vezére, ősszel újabb átigazolásokkal izmosodhat

A közvélemény-kutatások eredményei is igazolják, hogy a választások óta eltelt időszakban a Demokratikus Koalíció lett a baloldal vezetőereje. A többi ellenzéki párt eljelentéktelenedett, politikusaik tucatszám igazoltak át Gyurcsány pártjába, ez az átlépési hullám pedig ősztől újra felerősödhet. Az sem kizárt, hogy 2026-ra megvalósul Gyurcsány Ferenc régi terve, miszerint pártja lesz az egyetlen alternatíva a baloldalon – írja a Magyar Nemzet.

MW

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke évértékelő beszédet mond pártja tisztújító kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2023. február 5-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

Az „Orbán-kormány ellenfeleinek otthona” legyen a DK – tette egyértelművé februári évértékelőjében célját Gyurcsány Ferenc, aki kivételesen nem a levegőbe beszélt, hiszen a választások óta eltelt egy év alatt, minden közvélemény-kutatás szerint pártja lett a baloldal vezetőereje. Történt mindez úgy, hogy a Demokratikus Koalíció 2014-ben még frakciót sem tudott alakítani, 2022 óta viszont már a legnagyobb, 16 fős ellenzéki képviselői csoporttal rendelkezik – írja a Magyar Nemzet.

A baloldal katasztrofális választási veresége után Gyurcsány pártja sorra szipkázta el az ellenzéki pártok politikusait, aki a DK soraiban keresték boldogulásukat. Korábban elsősorban az MSZP-ből léptek át sorozatosan a Gyurcsány-pártba, az átigazolási hullám Karácsony Gergely formációját, a Párbeszédet is elsodorta.

A bukott miniszterelnök pártjába igazolt eddig Szűcs Balázs VII. kerületi alpolgármester, a Párbeszéd korábbi kampányszakembere; Kenéz István, a párt felügyelőbizottságának elnöke, Pest megyei szervezetének volt alelnöke; Erdősi Éva csepeli politikus, illetve Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd pártigazgatója, egykori országgyűlési képviselője. Legutóbb pedig Szabó Zsolt dunaújvárosi alpolgármester, a Párbeszéd országos elnökségének tagja jelentette be, hogy átlép a DK-ba, amely így immár – Mezei Zsolt mellett – két alpolgármesterrel büszkélkedhet az egykori Sztálinvárosban. De Gyurcsány Ferencék értékes trófeákat szereztek a legfőbb riválisnak tartott Momentumból és a Jobbikból is – sorolja a cikk.

Közéjük tartozik Székely Dániel Bács-Kiskun vármegyei önkormányzati képviselő; Juhász Béla, Sződliget polgármestere; Déri Tibor újpesti polgármester; Buzinkay György, a párt egyik alapítója, szentendrei politikusa, illetve Bodrozsán Alexandra kecskeméti önkormányzati képviselő. Ugyancsak átlépett a DK-ba két jobbikos politikus is, Szilágyi Szabolcs miskolci önkormányzati képviselő, illetve Varga Ferenc országgyűlési képviselő.

Ősztől folytatódhat az átlépési hullám

A Magyar Nemzet baloldal belső ügyeire rálátó forrásai egybehangzóan úgy vélekedtek, hogy Gyurcsány Ferenc komolyan mondta a közelmúltban, hogy a többi baloldali párt állapotára való tekintettel egy időre szándékosan lassítja a DK-ba való átlépéseket.

Állításuk szerint szerint a „moratórium” ugyanakkor csak őszig tart ki, utána tovább folytatódnak az átlépések a DK-ba, ezeket pedig nem egyszerre, hanem kisebb-nagyobb időközönként jelentik majd be, ezzel is rombolva a többi baloldali pártot.

A Demokratikus Koalíció tehát ilyen körülmények között fordulhat rá a jövőre esedékes önkormányzati, illetve EP-választásokra.

Mi a DK célja?

Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke, EP-képviselője a Partizánnak februárban úgy fogalmazott, hogy „az ellenzék 2010 óta lassan szinte mindent kipróbált már, kivéve egyet. Azt, ami egyébként győzelemre vezetett 2002-ben és 2006-ban, hogy legyen egy domináns párt. Erre készül most a DK, amely ezért alakított árnyékkormányt Dobrev Klára vezetésével.”

Molnár Csaba egy domináns baloldali pártra vonatkozó felvetése már csak azért is fontos, mert az megegyezik Gyurcsány Ferenc 2014-ben, az önkormányzati választások előtt a Népszabadságban közzétett elképzelésével, miszerint egy egységes Demokrata Pártot kellene létrehozni az Orbán-rendszer ellen.

A Magyar Nemzet cikkét ITT tudja elolvasni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában