Kilövésre felkészülni

2023.06.08. 18:22

Az országban elsőként a HírTV stúdiójába mentek a magyar űrhajósjelöltek (videó)

Elindult a visszaszámlálás, különleges és egyedülálló műsorral jelentkezik a csatorna. Cserényi Gyula, Kapu Tibor, Schlégl Ádám és Szakály András korábban még nem beszéltek tévéstúdióban a felkészülésről, terveikről, vágyaikról, érzéseikről. A virtuális stúdiótérben pedig a kilövőrakétát, az űrkapszulát, a szkafandert és a Nemzetközi Űrállomást is közelről megszemlélhetjük, rengeteg érdekes információ kíséretében. 2023. június 9-én 19:20-tól a HírTV-n látható A MAGYAR ŰRHAJÓS - A BEMUTATKOZÁS című exkluzív műsor – közölte a televíziócsatorna.

Mw

A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Schlégl Ádám, Cserényi Gyula, Kapu Tibor és Szakály András (b-j) űrhajósjelöltek a HUNOR - Magyar Űrhajós Program sajtótájékoztatóján 2023. március 7-én

Forrás: MTI/KKM

Az űrhajósjelöltek az exkluzív programban elsőként a HírTV-nek beszélnek majd az egészségügyi, tudományos és pszichológiai tesztekről. Elmondják hogyan vizsgálták a koncentrációkészségüket, a térlátásukat, milyen vezetői készségekre lesz szükségük, és hogy képesek-e megtanulni a kísérleteket. Az exkluzív, 2x25 perces műsorból Illés Péter vezetésével többek között kiderül, hogy melyikük mi akart lenni gyermekkorában, kinek a kedvenc filmje az Armageddon, kinek kellett levágni a haját, hogy beleférjen a pilótasisakba és ki tervezte az űrruhájukat. 

 

„A Nemzetközi Űrállomás 400 kilométer magasságban kering a Föld körül, ezáltal 95 percbe telik az, hogy egy fordulatot tegyen. Ez átlagosan 15 napfelkeltét és naplementét jelent” 

– ezt Magyari Gábor, a Hunor program válogatási és képzési vezetője mondta a műsorban. 

 

A HírTV a következő két évben végig tudósít a magyar űrhajósok felkészüléséről, a próbatételekről, a felkészülés időszakáról egészen a kilövés pillanatáig. 

„Terveink szerint ott leszünk az első súlytalansági próbáknál, a pilótakiképzés eseményeinél és a rajt pillanatában is. Feldolgozzuk a magyar űrkutatást és űrtevékenységet, amely – Bay Zoltán híres holdradarkísérletétől számítva – 75 éves múltra tekint vissza. A hazai kutatóműhelyek, tudományos intézetek, sőt immáron gazdasági szereplők beszélnek majd a magyar űrhajózás feladatairól, nemzetközi összevetésekről, sikerekről – mondta el Velkovics Vilmos, a HírTV főszerkesztője. 

Pénteken, 2023. június 9-én 19.20-tól jön  „A MAGYAR ŰRHAJÓS – A BEMUTATKOZÁS” a HírTV-n! 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában