Nem adják fel

2023.06.02. 20:58

A baloldali magyar politikus a halálba küldené az európai fiatalokat (videó)

Berg Dániel, a Momentum politikusa már nemcsak a fegyverek Ukrajnába szállításáról álmodozik, hanem arról is, hogy totális háború lesz a kontinensen.

MW

Berg Dániel, a Momentum elnökségi tagja beszédet mond a Budakörnyék Fejlõdéséért Egyesület Pest megye 2-es számú választókerülete polgármesterjelöltjeit és képviselõjelöltjeit bemutató sajtótájékoztatón Budakeszin 2019. augusztus 22-én

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

Május végén tartotta kongresszusát a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Párt (ALDE) európai pártcsoportosulás Stockholmban. Az eseményen a Momentum politikusai is részt vettek és felszólaltak. Berg Dániel, az ALDE alelnöke arról beszélt a kongresszuson, hogy szerinte nem elég a tankok és vadászrepülők küldése, többet akar ennél. Úgy véli, az európai országoknak készülni kell a háborúra. 

Szerencsére az Ukrajnának nyújtott katonai segítség ma már nemcsak lőszereket, hanem tankokat, légvédelmet és vadászrepülőgépeket is tartalmaz, de remélhetőleg még többet tehetünk, és időközben úgy tűnt, az európai országok ráébredtek, hogy a régi latin közmondás továbbra is igaz, hogy ha akarod békét, fel kell készülni a háborúra

 – jelentette ki a Momentum politikusa, aki mellesleg az ALDE biztonsági és védelmi tanácsadó csoportjának elnöke is, így rendkívül fontos, hogy mit mond háború kapcsán. 

Berg felszólalása a videó 18. percétől kezdődik:

A dollárbaloldal rendületlenül folytatja tehát a háborús uszítását, továbbra is kiállnak Ukrajna fegyveres támogatása mellett, amivel belesodornák Magyarországot a konfliktusba – és most már az európai fiatalokat is a halálba küldenék. Nem véletlen, hogy az orosz–ukrán háború kezdetétől ezt a kardcsörtető álláspontot képviseli a hazai baloldal, hiszen közben kiderült, hogy a választási kampányukat mintegy négymilliárd forintnak megfelelő dollárral támogatták az Egyesült Államokból, ami Soros Györgytől, a jelenleg kormányzó amerikai demokraták egyik finanszírozójától származik. 

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában