Alapjogokért Központ

2023.05.24. 18:48

Szabadság helyett Soros György fogásában a Freedom House

A Freedom House nevű, amerikai pénzből működő szervezet kiadta a posztszovjet térség országairól készült, Nations in Transit című jelentését. A Soros György révén jelentős anyagi támogatásban részesülő, Magyarországról álhíreket terjesztő NGO-k közül is kiemelkedik a Nyílt Társadalom Alapítványok egykori igazgatója által csak „agitprop” anyagok elkészítőjeként jellemzett szervezet – írja az Alapjogokért Központ.

MW

Soros György, a magyar származású amerikai befektető és filantróp kérdésekre válaszol, miután beszédet mondott a Világgazdasági Fórum (WEF) éves davosi találkozóján, 2022. május 24-én

Forrás: AFP

Fotó: Fabrice COFFRINI

A milliárdos spekuláns és – az Euronews friss cikkét idézve – „az amerikai kormány által finanszírozott, de függetlenül működő” Freedom House minden évben közzéteszi jelentését a „demokrácia helyzetéről”. Az objektívnek és elfogulatlannak semmiképpen sem nevezhető jelentés közvetett támogatói között nemcsak a magyar kormányt rendszeresen kritizáló „filantróp”, hanem a baloldali, háborúpárti washingtoni kormányzat is feltűnik – olvasható az Alapjogokért Központ oldalán.

Forrás: Alapjogokért Központ

Közölték: az idei, Magyarországot is értékelő anyaguk esetében a szokásosnál is jobban kilóg a lóláb. A szervezet „mélyen eltorzítottnak” nevezi a tavalyi országgyűlési választásokat – a Fidesz–KDNP sorozatban negyedik kétharmados választói felhatalmazása nem meglepő, hogy ellenérzést vált ki bennük. A jelentés arról is tájékoztatja olvasóját, hogy „Magyarország folyamatos autokratizálódása miatt az éves visszaesés tekintetében Oroszország után a második helyen áll.” Vajon mi okozhatja hazánk liberális megítélésének „drasztikus” romlását? 

A választ nem kell sokáig keresni: Magyarország békepárti, ami szúrja a háborúpárti baloldal szemét. Ez már az egybites propaganda határát súrolja. Alulról.

Mint a tanulmány címe – „A háború elmélyíti a regionális ellentéteket” – jelzi, az idei verdikt meghatározó szempontja az volt, ki mennyire támogatja az Ukrajnai háború folytatását. Magyarországon át Georgiáig mindenhol „visszaszorult a demokrácia”, ahol a kormányok a mielőbbi fegyvernyugvást és a béketárgyalások megkezdését szorgalmazták. Az a magyar megközelítés, mely hazánk – és Európa – gazdasági érdekei mellett tör lándzsát, illetve a széttöredezettség és blokkosodás helyett a világkereskedelem összekapcsoltságában látja a jövőt, egész furcsa „fordításban” szerepel a jelentésben: 

Orbán cinikusan próbálja learatni az orosz agresszorral való jó kapcsolatok - beleértve az olcsó energia-ellátást - és az uniós tagság ellentmondásos előnyeit

 – írják.

Az elmúlt bő egy évtizedben azt már megszokhattuk, hogy a Freedom House az aktuális ügy, „kategorikus imperatívusz” mentén a posztmodern baloldali dogmának meg nem felelésért rendszeresen alacsony pontszámokkal bünteti hazánkat. 

– tudatta az Alapjogokért Központ.

Hozzátették: ez történt, amikor a magyar határkerítés megnehezítette az illegális migránsok áramlását, és különösen vastagon fogott a bősz liberális ítészek ceruzája akkor, amikor a gyermekvédelmi törvény megálljt parancsolt a gender hazai térhódításának.

Az már csak hab a tortán – illetve újabb jele annak, hogy a „Szabadság Házában” mindent a háborús hergelés sötét szemüvegén keresztül látnak. Ukrajna esetében elismerően szólnak a demokratikus értékek érvényesüléséről: „Ukrajna kormánya és népe megerősítette elkötelezettségét a liberális demokrácia mellett.”- fogalmaznak. 

Hiába, a liberális elefántcsonttoronyból elnézik a nemzeti kisebbségek életet ellehetetlenítő törvényeket, a kényszersorozást, az ellenzéki pártok betiltására tett törekvéseket és a nemzetközi energetikai hálózat megsemmisítésére utaló fenyegetéseket. Vagy még ennél is rosszabb a helyzet és a Freedom House eljutott arra a pontra, ahol már éppen ezek a „liberális demokrácia” legaktuálisabb ismérvei

– zárta sorait az Alapjogokért Központ.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában