Országgyűlés

2023.03.06. 13:32

Szijjártó: emberéleteket nem fegyverszállításokkal, nem szankciókkal, hanem békével lehet menteni (videó)

A globális többség a béke pártján áll, és Magyarország ennek a globális békepárti többségnek a része – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában.

MTI

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. március 6-án

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A tárcavezető kifejtette: már több mint egy éve zajlik a háború Oroszország és Ukrajna között, és ennek a több mint egy évnek a krónikája lesújtó. Többszázezer ember halt meg, többmillió ember kényszerült arra, hogy elmeneküljön az otthonából, többszázezer családot szakítottak szét, sok ezer embert soroztak be erőszakkal, országrészeket romboltak le – sorolta.

Úgy folytatta, „az európai gazdaság mindeközben vergődik”. Ez ugyan földrajzilag egy regionális háború, de a hatásai világszintűek, és „a 25. órában vagyunk ahhoz, hogy megakadályozzuk”, hogy világháborúvá váljon – vélekedett.

Szijjártó Péter közölte: Európa és a transzatlanti térség „háborús pszichózisban van”, Brüsszelben vannak, akik versenyként fogják fel, hogy az Egyesült Államok vagy Európa ad-e több fegyvert Ukrajnának. Azzal, hogy ez a háború Európában zajlik, az összes negatív hatása közvetlenül és azonnal jelentkezik Európában – tette hozzá.

Hangsúlyozta: „mi itt a szomszédságban” tisztában vagyunk a háború minden veszélyével és veszteségével, ebben a háborúban magyar emberek is meghaltak, ugyanis a kárpátaljai magyar közösség tagjait is rendszeresen sorozzák be az ukrán hadseregbe. „Amikor minket nyugati barátaink megpróbálnak kioktatni arról, hogy nem vagyunk elég elkötelezettek vagy nem segítünk eleget Ukrajnának”, akkor azt a kérdést kell feltenni, hogy ők vajon hány emberéletet veszítettek el eddig – mondta. Hozzáfűzte: „minket senki ne oktasson ki támogatásból vagy elkötelezettségből!”

A tárcavezető kiemelte: Magyarország nem felelős a szomszédságban kitört háborúért, „ez nem a mi háborúnk”. Mégis Magyarország és a magyar emberek túl nagy árat fizetnek a háborúért és „senki nem várhatja el, hogy még ennél is nagyobb árat fizessünk” – jelentette ki.

Közölte: „mi itt a szomszédból (...) világosan látjuk”, hogy ez a háború csak szenvedést hoz, ennek a háborúnak nem lehetnek győztesei, csak vesztesei vannak. Minél tovább tart ez a háború, annál több ember fog meghalni, annál nagyobb pusztítást fog okozni – fogalmazott.

Úgy vélte, a nemzetközi közösség feladata az emberéletek mentése lenne, de emberéleteket nem fegyverszállításokkal, nem szankciókkal, hanem békével lehet menteni.

Kitért rá: „a szankciók jobban fájnak nekünk, európaiaknak”, mint Oroszországnak. Logikusan az ember azt gondolná, hogyha valamit kipróbáltak kilencszer és kilencszer vallottak kudarcot, „akkor tizedszer nem futunk neki” – mondta. Hozzátette: de „a brüsszeli logika mást diktál”, kilenc sikertelen kísérlet után újabb szankciós csomag elfogadására került sor.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy a globális többség a béke pártján áll és Magyarország ennek a globális békepárti többségnek a része. A békéhez béketárgyalások kellenek, ehhez pedig nyitva kell tartani a kommunikációs csatornákat – magyarázta.

Megjegyezte: elkerülhetetlen, hogy az Egyesült Államok és Oroszország között közvetlen egyeztetések, érdemi tárgyalások legyenek, közvetlen amerikai–orosz tárgyalások nélkül tartós rendezést nehéz elképzelni.

A miniszter kitért rá: miközben Magyarország történelmének legnagyobb humanitárius akcióját hajtják végre, hogy minden ukrán menekültnek segíteni tudjanak, addig újabb és újabb jogfosztások és provokációk érik a kárpátaljai magyar nemzeti közösséget. Miközben 1247 magyar iskolába és óvodába fogadtak már be Ukrajnából menekült gyerekeket, addig szeptembertől Ukrajnában bezárásra ítélik a magyar kisebbségi iskolákat, elveszik az anyanyelven történő érettségizés és egyetemi felvételi lehetőségét, az egyetemektől elveszik az oktatás nyelve megválasztásának lehetőségét – mondta.

Közölte: Magyarország kiáll a kárpátaljai magyar közösség mellett és minden nemzetközi fórumot felhasznál annak érdekében, hogy segítséget nyújtson a kárpátaljai magyaroknak.

Felszólalása végén Szijjártó Péter arra kérte a képviselőket, hogy váljanak a globális békepárti többség részévé és fogadják el azt a békepárti határozatot, amelyet a kormánypárti frakciók nyújtottak be az Országgyűlésnek.

Magyarország a béke pártján áll és kiáll a kárpátaljai magyarokért

Magyarország a béke pártján áll, kiáll a kárpátaljai magyarokért és nem szállít fegyvereket a ukrajnai háborúba – szögezte le viszonválaszában a külgazdasági és külügyminiszter. Örömtelinek nevezte, hogy néhány ellenzéki párt támogatja a kormányt abban, hogy fellép a kárpátaljai magyarok érdekében.

 

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a kormány és a kormánypártok számtalanszor elítélték már a háborút. A miniszter a Ház előtt lévő határozatból is idézett, amellyel ismételten elítélik az orosz katonai agressziót és elismerik Ukrajna jogát az önvédelemre.

 

Azt kérdezte az ellenzéki pártoktól: miért nem tudnak egyszer nemzeti alapon tekinteni valamire? Miért fontos az, hogy egy magyar álláspontról mit gondolnak az oroszok, az amerikaiak, az ukránok vagy bárki más? – sorolta kérdéseit.

 

Ha a kormány ezt nézte volna a döntései során, akkor Magyarország átengedte volna a fegyvereket és maga is fegyvert szállítana Ukrajnába - mondta. A magyar embereket azonban világosan megkérdezték erről a választások előtt, a választók pedig döntöttek – mondta.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában