Új erőműveket építenének

2023.03.27. 13:33

Nagy-Britannia az atomenergiában látja a jövőt

Ambiciózus terveket készített az elmúlt hónapokban a brit kormány, amely azt tervezi, a jelenlegi alig 15 százalékról 25 százalékra növelje az atomenergia áramellátásban betöltött arányát az országban. A kormány szerint a cél 24 gigawatt nukleáris kapacitás elérése az Egyesült Királyságban.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A brit kormány bejelentette, hogy pályázatot indít, a célja pedig az, hogy minél több kis méretű atomerőmű épülhessen meg. Egészen pontosan az úgynevezett kis moduláris reaktorok (Small Modular Reactors, SMR) koncepcióiról van szó – írja a V4NA hírügynökség.

 

Ezek olyan reaktorok, amelyek jóval kisebbek, mint a hagyományos atomreaktorok, mindössze 2 futballpályányi helyet foglalnak el, és jellemzően 300-500 megawattnál kisebb teljesítményűek. Moduláris felépítésüknek köszönhetően gyorsabban és olcsóbban megépíthetők, mint a nagy atomerőművek. Alkalmazhatók úgynevezett kapcsolt energiatermeléshez és felhasználhatók távfűtési hálózatokhoz, hidrogéntermeléshez, vagy ipari folyamatok hőellátásához is.

 

A versenyben várhatóan összesen hét vállalat vesz részt. Köztük van a brit Rolls-Royce ipari konszern és az amerikai-japán partnerprojekt, a GE Hitachi Nuclear Energy. Szakértők becslése szerint az atomenergetikai vállalatok és kutatóintézetek világszerte jelenleg akár hatvan különböző modellt is fejleszthetnek. A Rolls-Royce egyébként két évvel ezelőtt már benyújtott egy tervet egy nyomottvizes reaktorhoz, amely 470 megawatt teljesítményű, amely összesen 1,8 milliárd fontba került az akkori becslések szerint.

 

Az ilyen erőművek közel félmillió háztartást lennének képesek ellátni árammal. A közelmúltban a vállalat Finnországgal, Svédországgal és Ukrajnával is szándéknyilatkozatot írt alá SMR-ek esetleges megépítéséről.

 

A GE Hitachi a maga részéről már építi első, 300 megawatt kapacitású kiserőművét Kanadában, januárban az Ontario Power közműszolgáltató cég szerződést írt alá az első torontói atomerőműről. A lengyel Orlen olajvállalat szintén tervezi, hogy néhány GE Hitachi vízhűtéses SMR-t épít Lengyelországban.

A londoni székhelyű Newcleo start-up cég viszont olyan ólomhűtéses kis atomerőműveket fejlesztett ki, amelyek a hagyományos erőművek nukleáris hulladékával működnek. A héten a vállalat új finanszírozási kört jelentett be, amelynek célja 1 milliárd euró tőkebevonás. A Newcleo vezérigazgatója, Stefano Cuono 2050-ig akár négy SMR-t is építene az Egyesült Királyságban.

 

A verseny hátterében a brit kormány azon tervei állnak, hogy 2050-re a jelenlegi alig 15 százalékról 25 százalékra növelje az atomenergia áramellátásban betöltött arányát az országban. A kormány szerint a cél 24 gigawatt nukleáris kapacitás elérése az Egyesült Királyságban.

 

Nagy-Britannia energiarendszere azóta került a figyelem középpontjába, hogy a háztartások számlái 2021 végén meredeken emelkedni kezdtek, és további tetemes emelkedés következett be az ukrajnai háború kirobbanása után bevezetett szankciók miatt. A szigetországban meglévő atomerőművek nagy részét azonban még ebben az évtizedben lekapcsolják a hálózatról, koruk miatt. Jelenleg az egyetlen új építés a 3,2 gigawatt kapacitású “Hinkley Point C” nagy atomerőmű. Ennek építése azonban késik, és messze meghaladja az eredetileg becsült 21 milliárd fontos költséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában