Akkumulátorgyár

2023.03.21. 22:21

Megtagadták az LMP népszavazási kezdeményezésének hitelesítését

A kérdés arra vonatkozott, hogy kötelező legyen-e helyi népszavazást tartani azokon a településeken, ahol akkumulátorgyárat akarnak létesíteni.

A tervezett akkumulátorgyár, a CATL megépítésének megakadályozására szervezett demonstrációt az LMP Debrecen belvárosában, 2023. február 9-én

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

Fotó: Czinege Melinda

Megtagadta az LMP népszavazási kérdésének hitelesítését keddi ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). 

Az ellenzéki párt képviselője január 23-án nyújtotta be hitelesítésre a kérdést, amely úgy szólt: 

Egyetért-e azzal, hogy akkumulátorgyártásra szolgáló üzemet csak akkor lehessen létesíteni egy településen, ha azt az ott lakó választópolgárok helyi népszavazás útján kifejezett döntésükkel támogatják?

Az NVB 8:7 arányban döntött úgy, hogy a kezdeményezés nem hitelesíthető.

A határozat indoklásában azt írták, az LMP kezdeményezésében megjelölt ok egy adott önkormányzat gazdasági autonómiájába tartozó olyan konkrét, beruházást érintő kérdés, amelynek nem általános jelleggel, hanem bizonyos települések vonatkozásában lehet jelentősége, hiszen kifejezetten a helyi közösségre tartozó ügynek minősül, így a kivételesség alkotmányos követelményét sértené annak törvényi szintű szabályozása.

Az NVB határozatában rögzítette: 

a kezdeményezés célja nyilvánvalóan az, hogy az adott településen csak abban az esetben épülhessen akkumulátorgyár, ha azzal a választópolgárok többsége egyetért, de ennek elérésére a jelenleg hatályos törvényi szabályozás biztosította eljárásrend is maradéktalanul alkalmas.

Hozzátették: emellett ha megvalósulna a párt által kezdeményezett szabályozás, akkor a népszavazás választópolgári aktivitás hiánya miatti érvénytelensége akkor is megakadályozná a beruházás megvalósítását, ha egyébként a település választópolgárainak többsége támogatná azt.

Az NVB szerint tehát a kezdeményezés nincs összhangban az alaptörvénnyel, vagyis burkolt alaptörvény-módosításra irányul, amiről azonban nem lehet népszavazást tartani.

A határozat nem jogerős, az ellen 15 napon belül lehet jogorvoslatot benyújtani a Kúriához.

A döntés után Ungár Péter LMP-társelnök online is közvetített sajtótájékoztatóján arról beszélt, a vitában „egyértelműen látszott, hogy a kormánypárti, illetve a kormány által delegált NVB-tagok nem tudtak jogi érvet mondani a népszavazási kérdés hitelesítése ellen”. 

Ebből látszik számukra, hogy alapvetően pártpolitikai alapon akarja a Fidesz ellehetetleníteni azt, hogy a magyar emberek elmondják a véleményüket arról: akarják-e, hogy Magyarország „akkumulátorgyarmat legyen” – fűzte hozzá.

Jelezte: jogorvoslattal élnek az NVB döntése ellen és további népszavazási kezdeményezéseket nyújtanak be a témában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában