Kinek az oldalán állnak?

2023.03.18. 09:28

Ezért nem támogatja a dollárbaloldal a békepárti nyilatkozatot

Már több mint egy éve tart szomszédunkban a háború, ám annak minden szörnyűsége ellenére a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal nem áll a béke pártjára, sőt továbbra is a fegyverszállítások megindítását követeli a kormánytól.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) árnyékkormányának árnyék-miniszterelnöke, a párt EP-képviselője és Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a párt budapesti nagygyűlésén, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulóján tartott megemlékezésén az Egyetem téren 2023. március 15-én

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

A hazai baloldal Brüsszel álláspontját visszhangozva a háború pártján áll, miközben a magyar kormány kitart a kezdetektől hangoztatott véleménye mellett, és azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmaz – írja az Origo. A lap emlékeztet: a magyar álláspont csak Európán és a nyugati világon belül van kisebbségben, a globális többség békepárti. Ezt igazolják a nemzetközi diplomáciában gyakran elhangzó nyilatkozatok a világ más térségeiből, és legutóbb az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) közgyűlésén is világossá vált, hogy az államok többsége hazánkhoz hasonlóan vélekedik.

a 193 ENSZ-tagból csak 40 támogatta az Oroszország elleni szankciókat, ami azt jelenti, hogy 153 nemet mondott.

Habár minden érv a mielőbbi békekötés mellett és a háború folytatása ellen szól, 

Brüsszel és más, a háborúban érdekelt nemzetközi érdekcsoportok, illetve spekulánsok óriási nyomást helyeznek hazánkra, azt akarják, hogy csatlakozzunk a háborúpárti országokhoz és kezdjük el a fegyverek szállítását.

Ezek az országok sisakokkal kezdték, majd jöttek a lőszerek, a harckocsik, ma már a legmodernebb tankokat, rakétarendszereket szállítják és tervben vannak a vadászgépek. Pedig egyre több szakértő és politikus hívja fel a figyelmet arra, hogy 

ezek a lépések világháborúhoz vezethetnek.

A brüsszeli szankciók sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, hiszen nem lehetetlenítették el az orosz gazdaságot. Annál nagyobb károkat okoztak azonban Európában, s benne hazánkban a magas enerigaárakkal, inflációval. 

Emiatt van szükség az Országgyűlés egyértelmű békepárti állásfoglalására, hogy mindenki számára világos legyen: Magyarország nem akar belesodródni a háborúba. Ezt, a magyar emberek békepárti az álláspontját tükrözi a Fidesz–KDNP-frakció határozati javaslata. 

A dollárbaloldal azonban, hűen a megbízói által diktált politikához, elutasítja a kormánypártok határozati javaslatát. 

Már a háború kitörése előtt egyértelművé tették, hogy fegyvereket és akár katonákat is küldenének a háborúba, ezt maga a bukott miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter jelentette be. A dollárbaloldal vezére, Gyurcsány Ferenc szintén egyértelművé tette háborúpárti álláspontját, szerinte ugyanis „pocsék ember, aki nem hal meg Ukrajnáért". A háború egy éves évfordulóján pedig szégyenletesnek nevezte a kormány békepártiságát és a lényegében fegyveres konfliktus folytatása mellett foglalt állást.

A Momentum is hasonló véleményen volt: Fekete-Győr András, Donáth Anna, Cseh Katalin – mindannyian katonai segíségnyújtást sürgettek Ukrajnának.

A Jobbik is kivette a részét a háborús hangulatkeltésből tavaly. Potocskáné Kőrösi Anita, a párt parlamenti képviselője egy fórumon cinikus kijelentést tett, mondván, hogy egy háborúban, amiben a NATO részt vesz, akkor ott természetesen neki mennie kell és harcolnia kell, de nem a civil embereket küldjük – emlékeztet az Origo. A jobbikos politikus utalt arra, hogy neki is van férje és két fia, akik hadkötelesek lennének. „Hát nyilván nem akarom én sem, hogy a gyerekeimet és a férjemet elvigyék (...). Aki meg elment katonának, az azért ment oda, hogyha a NATO hadba küldi, akkor ő fölüljön a repülőre és elmenjen a háborúba. Mer' ő ezért kapja a fizetését. Ő ezt a szakmát, ezt a hivatást választotta."

A háború első heteiben tett baloldali nyilatkozatok nem hagytak kétséget afelől, hogy ha a tavaly áprilisi választásokon Gyurcsányék győztek volna, akkor minden brüsszeli elvárást teljesítenek és Magyarország fél lábbal már a háborúban állna.

Az Origo eredeti cikke ITT olvasható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában