Külföldi érdekek

2023.02.04. 11:59

Nem a debreceni akkumulátorgyár elleni a hazai baloldal első akciója

A debreceni CATL akkumulátorgyár elleni tiltakozás csak egy azoknak az akciózásoknak a sorában, amelyek rávilágítanak, hogy a hazai baloldal a külföldi érdekek kiszolgálását választja – a mostanihoz hasonló befolyásszerzési kísérletek rendszeresek.

Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke, országgyűlési képviselő (j2) és Gergely László, a PM aktivistája (j) átadja a párt aktivistái által a 2024-es budapesti olimpiarendezésről szóló népszavazás kiírásához gyűjtött mintegy tízezer aláírást Cseh Katalinnak és Benke Viktornak, a Momentum Mozgalom aktivistáinak a Nyugati téri aluljáróban 2017. február 16-án

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

Négy Mancs Alapítvány, Erzsébet-utalvány, NOlimpia, „rabszolgatörvény” – néhány jól azonosítható eset, amikor a hazai baloldal a külföldi érdekek szolgálatába állt. Jól látható, nem a debreceni akkumulátorgyár elleni az első akciózásuk – hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet.

A cikkben emlékeztetnek, hogy a bécsi székhelyű, Magyarországon is működő Négy Mancs Alapítvány 2006 novemberétől nemzetközi kampányt folytatott a kényszertömött libákból származó hús ellen, és feketelistát készített, amelyen több magyar cég neve is szerepelt. Mivel az akkor regnáló balliberális országvezetés nem lépett fel határozottan, sikerült elérni, hogy 2008-ban a német áruházláncok nem kértek többet a magyar hízott libából. Bár 2010-ben a második Orbán-kormány próbálta az állatvédők mögött felsejlő francia szálat kibogozni, ez nem sikerült teljes mértékben.  

Szintén francia érdekeket sértett a második Orbán-kormány azon lépése, amellyel a balliberálisok által külföldre kiszervezett kafetéria-ellátás alternatívájaként létrehozta az ellenzék és a sajtója által rendszeresen kritizált, nemzetközi bíróságokon is megtámadott Erzsébet-utalványt.  

Az egyik legrelevánsabb akciózás a Momentum Mozgalom indulását fémjelző NOlimpia kampány, aminek eredménye köztudott: a Budapesti Olimpiai Bizottság lefújta a pályázatot, a 2024-es olimpiát Párizsban rendezik. 

Emlékezetes az is, amikor 2018 végén a baloldal pártjai a parlamentben tiltakoztak az általuk "rabszolgatörvénynek" titulált,  a munka törvénykönyvének módosítása ellen.  

Az eredeti cikket ITT lehet elolvasni. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában