Vádemelés

2023.02.09. 15:13

Életfogytiglant kaphatnak, akik meg akarták öletni Orbán Viktort

Élet és állam elleni bűncselekmények miatt emelt vádat hét ember ellen a Budapest Környéki Törvényszéken a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség.

Forrás: Terrorelhárítási Központ YouTube felvétele

Az ügyészség közölte: a vádlottak egy része 

az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet – Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya néven – hozott létre, és követőiket 33 közéleti szereplő megölésére buzdították. 

A közleményben beszámolnak arról is, hogy a csoport szervezettségére utal, hogy a csoportosulás egyik vezetőjét bírói hatalommal ruházták fel, míg egy másik személy feladata a végrehajtó hatalom megszervezése volt, illetve egy új "alkotmányt" is megfogalmaztak.

Cikkében az Index név szerint felsorolja, hogy kik szerepeltek a listán, közülük a legismertebbek Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Gulyás Gergely, Toroczkai László, Gyurcsány Ferenc, Áder János, Dobrev Klára, Fekete-Győr András, Jakab Péter, Kásler Miklós, Benkő Tibor, Szijjártó Péter és Varga Judit. 

A legsúlyosabb bűncselekmény akár húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.

A teljes cikket itt olvashatja el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában