Áprilisban Magyarországra látogat Ferenc pápa

A katolikus.ma úgy tudja, eldőlt a kérdés, és tavasszal Magyarországra látogathat a katolikus egyházfő.

Ferenc pápa a 2021-es látogatásakor a budapesti Hősök terén

Forrás: Kisalföld

Fotó: Huszár Gábor

Áprilisban hazánkba látogathat Ferenc pápa

 – tudta meg a katolikus.ma. A portál értesüléseit a Mandiner kérdésére több, egymástól független egyházi, valamint diplomáciai források is megerősítették. A lap úgy tudja, a másfél éve tervezett látogatás húsvétot követően, április végén megvalósul, amit a Vatikán e hét végén, vagy a jövő hét elején hivatalosan is kihirdethet.

 

Mint ismert, Ferenc pápa legutóbb 2021. szeptember 12-én járt Magyarországon, akkor a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjére érkezett, az úgynevezett statio orbis misét celebrálta a Hősök terén. A délelőtt folyamán találkozott a magyar katolikus püspökökkel, valamint más felekezetek vezetőivel, valamint hivatalos találkozót bonyolított Orbán Viktor miniszterelnökkel és Áder János köztársasági elnökkel.

Ferenc pápa Budapest után Szlovákiába repült, majd a Pozsonyból hazafelé tartó repülőúton újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: 

megígértem az elnökötöknek, akivel találkoztam – ez a harmadik alkalom, hogy találkozom vele –, hogy átgondolom, vajon jövőre vagy a rákövetkező évben el tudnék-e jönni, mert nagyon sok értékük van a magyaroknak. Megragadott, mennyire mély nálatok az ökumenizmus iránti érzék. Ez mélyen megérintett. 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában