Beregszász

2022.11.27. 13:28

Novák Katalin: itt van velem lélekben tizenötmillió magyar ember

Itt van velem lélekben tizenötmillió magyar ember - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök kárpátaljai látogatásának első helyszínén, a beregszászi református templomban tartott adventi ünnepi istentiszteleten és kijelentette, hogy kiváltságként éli meg, hogy a kárpátaljai magyarokkal közösen gyújthatja meg az adventi koszorú első gyertyáját.

Forrás: Novák Katalin/Facebook

A köztársasági elnök együtt imádkozott a beregszászi református gyülekezet tagjaival az advent első vasárnapján tartott ünnepi istentiszteleten, amelyen Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke hirdetett igét.

Köszöntőjében Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy legutóbb márciusban, a háború kitörését követő napokban ugyanebben a templomban hetven református lelkésszel közösen imádkoztak a mielőbbi békéért. 

Most "lélekben itt van tizenötmillió magyar ember Magyarországról és a Kárpát-medence minden részéről és a diaszpórából" 

- fogalmazott.   

NOVÁK Katalin
Novák Katalin Kárpátalján
Fotós: Bruzák Noémi / Forrás: MTI

Novák Katalin arról biztosította a jelenlévőket, hogy 

"együtt vagyunk és együtt leszünk, legyen bármilyen nehéz is az élet Kárpátalján, legyen bármilyen nehéz, kihívásokkal teli magyarnak lenni".

Az államfő kiemelte, hogy kilenc hónapja tart a háború, amennyi idő alatt egy új emberélet kifejlődik. De látjuk, hogy kilenc hónap alatt rengeteg mindent le lehet rombolni, tönkre lehet tenni - mondta. A háború el tudja pusztítani az otthonokat, az épületeket, lerombolhatja az utakat, életeket olthat ki, de "a háború a szeretetet nem tudja elpusztítani" - húzta alá a köztársasági elnök.   

Magyarország minden menekültet vendégként fogad, addig maradhatnak, amíg maradniuk kell - mondta. Kiemelte azoknak az embereknek a szerepét, akik otthon maradtak és szolgálják a közösséget, aki végezetül azt kívánta, hogy "mint már annyiszor a magyar történelemben, most is erősebben álljunk fel ebből a nehéz helyzetből."   

NOVÁK Katalin; SCHANDA Tamás János
Novák Katalin Kárpátalján
Fotós: Bruzák Noémi / Forrás: MTI

Novák Katalin kiemelte: óriási kiváltságnak tartja, hogy éppen a kárpátaljai magyarokkal közösen gyújthatja meg az első adventi gyertyát. Úgy fogalmazott, hogy előbb-utóbb békének kell lennie, és ennek a békének a hírnökeként járt tegnap Kijevben, ma pedig Kárpátalján.   

Novák Katalin a déli órákban felkereste a II. Rákóczi Ferenc Főiskolát, ahol megkoszorúzta Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök emléktábláját, aki személyesen támogatta az intézmény elindulását.

NOVÁK Katalin; MÁDL Ferenc
Novák Katalin Kárpátalján
Fotós: Bruzák Noémi / Forrás: MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában